Nem a gyógyítás a világ legrégebbi foglalkozása de gyakran ahhoz hasonló képpen működik, és a kezelés után sokan megkérdezik maguktól, vajon megérte-e amiért fizettek . Arról nem is beszélve, hogy a beteg is gyakran kap olyasmit is, amit egyáltalán nem kért . A feljegyzésekből kiderül, hogy az évezredek során vajmi keveset változtak a gyógyítási módszerek . A nem régiben talált Ebers papírusból kiderült, hogy már ie.1600-ban is több mint 900 szer állt az orvosok rendelkezésére . A szennabokorból, aloé-ból, fügéből vagy ricinusból készült hashajtók sokáig mindennapos használatú szerek voltak . A bélférget páfránygyökérrel, gránátalmafa kérgével vagy olajjal űzték el . Ezen olajat keleten a santonica(Artemisia maritima) virágából, nyugaton pedig spenót, cékla és más chenopodium-félék leveléből nyerték.
Fájdalomcsillapítóként alkohol, beléndeklevél és ópium volt használatos . A beléndek scopolaminet (c17h21o4n) tartalmaz, amit ma „félálom” előidézésére alkalmaznak . A 16. században az arabok sáfrányból kinyert colchicinet(c22h25o6n) használtak reumás és köszvényes fájdalmak enyhítésére . A kinint tartalmazó cinchonafa kérgével kezelték a maláriát . A chaulmugra olaj (Taraktogenos kurzii) volt a lepra gyógyszere, az icepac (Cephaelis ipecacuanha) pedig az amőbás vérhasé . Egy időben égetett spongyát használtak golyva kezelésére— jód tartalma szolgáltatta a gyógyító hatást . A bábák aranyrozzsal húzatták össze a méhet . Kétszáz évvel ezelőtt, Sir Humphry Davy kiderítette a kéjgáz (n2o) érzéstelenítő hatását, és ezzel elérkezett a modern gyógyászat korszaka . Később Michael Faraday felfedezte az étert, Wilhelm Surtner pedig elkülönítette a morfint az ópiumtól.
A 19. század végéig, az orvosok szabadúszóként tevékenykedtek, ami azt jelentette, hogy teljes felelősséget vállaltak cselekedeteikért . A szegények ritkán láttak orvost, merthogy akkoriban a gyógyászat a gazdagok és hatalmasok kiváltsága volt . Egy uralkodó meggyógyítása nagy jutalmat eredményezhetett, viszont az esetleges hiba végzetes következményekkel járhatott . Talán kockázatuk tudata késztette arra az orvosi szakma tagjait, hogy monopóliumot hozzanak létre, amiben néhány kiválasztott megosztja a felelősséget és a jutalmat . A gyógyászati monopólium létrehozása csapást jelentett a világra, és a nép rengeteg pénzébe és szenvedésébe került.
A 16. században, Angliában történt az első kísérlet orvosi monopólium felállítására. VIII. Henrik 1511-es rendelkezése törvényellenessé nyilvánította a szakértők tanácsa által el nem fogadott személyek gyógyító vagy sebész tevékenységét . A törvény intézményesítésére, 1518-ban megalakult a Királyi Orvosi Kollégium . 1540-ben a borbélyok és a sebészek is hasonló jogokat kaptak, amikor a király hivatalosan elismerte társaságait . Így felhatalmazva, azonnal támadást indítottak a szegényeket szolgáló, kinevezés nélküli gyógyítók ellen . (Láthatóan semmi sem új a nap alatt, merthogy az Egyesült Államokban is már régóta hasonló hadjárat folyik.) A szegényeket kezelő orvosok zaklatása széleskörű szenvedést okozott, és 1542-ben VIII. Henrik kénytelen volt kuruzsló szabadalomlevelet kibocsájtani, ami felhatalmazta a kinevezés nélküli gyógyítókat tevékenységük folytatására.
1617-ben megalakult az angliai Gyógyszerész Társaság, 1832-ben pedig az Orvos Szövetség . Ez utóbbi adta az indíttatást a hasonló amerikai szervezet létrehozásához . Az Amerikai Orvos Szövetségnek megfogantatásától kezdődően az volt a fő célja, hogy kizárólagos jogot nyerjen a gyógyításban . Az AOSZ, megalakulásától fogva az allopathikus gyógyítási módszert hirdette . Az allopathikus módszer követői elfogadott orvostudományi intézetekben kapják képzésüket, és főként a sebészetre és erős gyógyszerezésre támaszkodnak . E módszer vezető képviselői, német földön tanultak és az érvágás és a vegyszerek hívei voltak . Ellenségesen viseltettek az olyan gyógymódokkal szemben, amik nem az akadémiákról eredtek, és nem követték a rendszeresített, ortodox eljárásokat.
Az allopathia heves versenyben állt a 19. századi iskola, a homeopathia gyakorlatával . Christian Hahnemann (1755-1843) állította fel ezt az iskolát, ami korunkban igen nagy jelentőséggel bírhatna, mert a szervezet ellenálló rendszerére alapozódik s a betegséget okozó velegyhez hasonló anyag ártalmatlan dózisait használja . Az angol királynőt napjainkig is saját, homeopathikus orvosa kezeli . Egyesült Államokban azonban a szervezett gyógyászat kitartó harcot folytat a homeopathikus rendszer lejáratására és megszüntetésére.
Klinikai kísérletek bizonyították, hogy a homeopathia legalább olyan hatásos az ízületi betegségek ellen, mint az egyes orvosságok, és ugyanakkor semmiféle káros mellékhatása nincs, azonban a homeopathia eredményeit mindig elhallgatták vagy félreértelmezték . Jó példa erre az 1854-es, angliai kolera járvány, aminek feljegyzéseiből kiderül, hogy a homeopathikus korházakban 16 százalékos volt a halálozási arány, míg az ortodox az korházakban 50 százalékos.
A 19. században, Európában és az Egyesült Államokban gyorsan terjedt a homeopathia módszere . Dr. Hahnemann, „Homeopathica Materia Medica” címmel kézikönyvet írt, amiből sokan megtanulták módszereit.
Amikor 1847-ben megalakult az Amerikai Orvos Szövetség, a homeopathikusok még kétszer annyian voltak mint az allopathikusok . Azonban a homeopathikus orvosok önállóan tevékenykedtek, és így nem tudtak szembe szállni az allopathikusok összehangolt támadásával . Az AOSZ kezdettől fogva olyan szakmai szervezet volt, ami a versenytár homeopathikusok kiszorítására jött létre . A századfordulótól kezdődően, az AOSZ fokozatosan elér célját, az amerikai gyógyászat pedig egyre jobban a sötétségbe merült . Csak napjainkban látható újra felemelkedés, amikor a holisztikus mozgalom, a sérült testrészre való, kizárólagos összpontosítás helyett, az egész szervezet kezelését követeli.
Az AOSZ allopathikus iskolájának megkülönböztető jele, hogy állandóan önmagát és a mesét hirdeti miszerint ez a módszer az egyedüli hatásos orvosság . E veszedelmes felfogás egy új szörnyeteget hozott létre : az őrült doktort, akinek kétségbevonhatatlan tévedhetetlensége, és akinek hibáiról hallgatni kell . „Orvos Ellenség — Az Egészségügy Kisajátítása” című, megdöbbentő könyvében Ivar Iljics rámutatott, hogy az allopathikus orvoslásról kiderült, csupán mese, és a doktorok járványokat keltenek életre . Iljics orvosi okozatú járványnak nevezi az új betegséget, mert azok beavatkozása indítja el, és három fajtába sorolja . Az első a doktorok által okozott, klinikai megbetegedés . A második a gyógyszeripar mesterkedései következtében létrejött, társadalmi megbetegedés . A harmadik az emberek életösztönét sorvasztó kulturális megbetegedés . E három közül harmadik a legveszedelmesebb . A különböző gyógyszerek hirdetései a környezet káros hatásának nevezik azt, ami valójában a teljhatalmú kormány és gonosz irányítói által okozott, mindennapos gond leküzdésének nehézsége . A polgár mindennapi létébe hatoló szörnyeteg láttán, sok emberen a tehetetlenség érzése lesz úrrá és elfogadja, hogy helyzete megváltoztathatatlan . A valóságban a szörnyeteg nagyon is sérülékeny, mert túlzottan szétterjedt . Támadás esetén láthatóan papírtigrisként viselkedik.
Az AOSZ kétségbe esett állításával szemben, az okmányokból az derül ki, hogy az amerikai közegészség ma egyre romlik, pedig a 19. században fokozatosan javult . A tüdőgümőkór volt a múlt század jellegzetes betegsége . 1812-ben, New Yorkban, 100.000-ből 700-an haltak meg tuberkulózisban . Mire Koch 1882-ben elkülönítette a tüdőgümőkór vírust, a halálozási szám már 370-re csökkent . 1910-re, az első TBC szanatórium megnyitásának idejére, már 100.000-ből csupán 180-an haltak meg e betegségtől . Az egészségügyi feljegyzések bizonyítják, hogy 1860 és 1896 között — az antibiotikumok és védőoltások alkalmazása előtt — 90%-al csökkent a gyermek halálozást okozó diftéria, skarlát, szamárköhögés és kanyaró . A tagállamok közötti gyógyszerforgalmat ellenőrzés alá vonó élelmiszer és gyógyszer törvény is csak 1910-ben lépett hatályba.
1900-ban 750 lakosra jutott egy orvos, aki általában két évig volt gyakornok, és körül-belül annyit keresett mint egy jobb szerelő . A Dr. George Simmons vezetése alatt álló AOSZ Journal 1900-ban megkongatta a vészharangot : „Ha azt akarjuk, hogy mesterségünk űzői jelentős jövedelmet érjenek el, gátat kell vetnünk a szakma terebélyesedésének.” Egyetlen szakma irodalmában sem találunk olyan határozott, monopóliumra való törekvést mint a gyógyászatéban . De hogyan sikerült elérni e célt ? John D Rockefeller, a kielégíthetetlen monopolista, volt az orvosi szakma fejlődését alakító varázspálcát lengető Merlin . Az olaj monopólium megszervezésében elért diadala után, Rockefeller felismerte, orvosi monopólium még az olajnál is nagyobb hasznot hozhat ő és gazdái, Rothschild és Schiff, számára . 1892-ben Rockefeller jótékonysági ügyeinek vezetőjévé nevezte ki Frederick Gates-t . Amint a tényekből kiderült, Rockefeller minden, nagy dobra vert jótékonysága az ő és a mögötte állók vagyonát és hatalmát növelte.
Frederick Gates először orvosképzést irányítás alá vonó tervvel kedveskedett Rockefellernek . A Rockefeller Orvostudományi Kutató Intézet tette a terv első lépését . 1907-ben az AOSZ felkérte a Carnegie Alapítványt, hogy készítsen tanulmányt az ország orvosi iskoláiról. A Carnegie Alapítvány Abraham Flexnert tette meg a felmérés vezetőjévé . Puszta véletlenségből, Flexner testvére, Simon volt a Rockefeller Orvostudományi Kutató Intézet vezetője . 1910-ben készült el Flexner jelentése és tartalmát erősen befolyásolta a Németországban tanult, allopathikus orvosok felfogása . Flexner a Daniel Coit Gilman (1831-1908) irányítása alatt indult Johns Hopkins Egyetemen végezte tanulmányait. Gilman volt a Russell Trust egyik alapítója és ő szervezte meg a Peabody és a John Slater Alapítványt, ami később Rockefeller Alapítvánnyá alakult . Gilman részt vett a Rockefeller Oktatási Tábla létrehozásában is . A szervezet később az egész amerikai oktatást hatalmába kerítette, és irányítása alá vonta a Carnegie és a Russell Sage Alapítványt . A Johns Hopkins Egyetemen Gilman volt ama Richard Ely tanára, aki később Woodrow Wilsont oktatta . Gilman egyik utolsó ténykedése volt, hogy kioktatta Herbert Hoovert agytröszt létrehozásának fontosságáról . Hoover megfogadta a tanácsot és az I. világháború után felállította a Hoover Intézetet . Ezen intézet szolgáltatta később Ronald Reagen kormányzatának szervezőit és intézőit . Nem meglepő tehát, hogy további adósság és még nagyobb és elnyomóbb kormány szakadt a nép nyakába . Mindez jól tükrözi Gilman illuminátis felfogását.
Flexner a Johns Hopkins Egyetemen készítette el jelentését . Az egyetem 1893-ban alapított, orvosi iskoláját a kor legmodernebb ilyen intézetének tartották . Itt volt a német allopathikus iskola amerikai központja . Flexner tanult a berlini egyetemen is és családja jó barátságban állt az Amerikai Cionista Szervezet vezetőjével, Louis Brandeis-el, a későbbi legfelső bíróval . Brandeis részt vett az I. világháború utáni párizsi béketárgyalásokon . Flexner másik testvére, Bernard, New Yorkban volt jogász és Brandeis felkérte, legyen a párizsi cionista küldöttség jogi tanácsadója . Bernard Flexner később részt vett a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának megalapításában és a Rockefeller Alapítvány igazgatásában.
Abraham Flexner jelentése láthatóan minden szempontból megfelelt Rockefellernek . A jelentés első pontja szenvedélyesen támogatta az AOSZ véleményét, miszerint túl sok volt az orvos . Flexner egyszerű megoldást javasolt : az orvosképzést drágává és hosszúvá kell tenni, hogy legtöbb ember ne tudja megengedni magának, hogy a gyógyítást válassza hivatásául . A tervezet négy éves iskolai és négy éves orvosképzői tanulmányt írt elő, ugyanakkor lefektette az orvosi iskola követelményeit is : legyenek drága kutatószobái és felszerelései . Amikor valóra váltak Flexner elképzelései, gyorsan megcsappantak az orvosképző intézetek, és az I. világháború végére, csupán 50 maradt a korábbi 650-ből, az orvoshallgatók száma pedig 7500-ról 2500-ra csökkent . Flexner nézeteinek megvalósítása gyakorlatilag szavatolta, hogy az Egyesült Államok orvosi ellátása egy erős ellenőrzés alatt álló, kiválasztott csoport kezébe kerüljön.
És mennyibe kerültek Flexner javaslatai ? A legutóbbi kimutatások jól rávilágítanak erre . 1985-ben az Egyesült Államok orvosi ellátása egyénenként 1800 dollárba került . Az angliai költség ugyanebben az évben fejenként 800, a japán pedig 600 dollár volt . Ennek ellenére, mindkét ország orvosi ellátása magasabb szintű mint az amerikai . A magasabb életszínvonalú Japánéval összehasonlítva, az Egyesült Államok orvosi ellátása nem ér többet mint lakosonként 500 dollár . Hova kerül akkor a fennmaradó 1300 dollár ? Többlet díjak, bűnös szövetkezés és a gyógyszer tröszt mesterkedései útján, az orvos monopólium évente 300 milliárd dollárt rabol el a lakosságtól.