Már megint kaptunk a nyakunkba egy kis rovarirtószert. A feladási hely Marokkó volt, a jó afrikaiak nem kevés mérgezett paprikát zúdítottak kedvelt áruházainkba. Egy honi civil szervezet - mániája a vegyszermaradékok felkutatása - egy-kettőre kiderítette, hogy a paprikában rákkeltő, hormonkárosító anyagok találhatók. E pillanatban a halálos C-vitamin bombák lesöprése zajlik a polcokról. De hogy kerültek oda?
Egyszerűen. Amióta az unió tagjai lettünk, törvény szerint és valamiféle ősbizalom folytán, szabadon áramlik hozzánk az áru, ha mérgezett, ha nem. Az uniós határokról nem csak a határőrök, hanem a vámosok is eltűntek. Most az úgynevezett külső határon vallatják a rakományokat, csempészárut, rothadó ezt-azt keresve. Ezt kellett volna tenniük a spanyoloknak, vagy az olaszoknak, akik feltehetően először találkoztak az ominózus paprikával. De mert nem tették, a magas dimnethoate-koncentráció a paprikával együtt alattomosan bemasírozott az Európai Unióba. Házon belül ugyanis már jöhet-mehet a méreg. És nem csak az.
A kitárt határokon jött már hozzánk rohadt hús, fekáliás tojás. A kutya se vetett rájuk ügyet. A baj az, hogy a megrendelő se nagyon kotort bele az áruba. Szépen kirakta a pultokra a polcokra. A húsok és a tojások szerencsére csak addig éktelenkedtek e nyilvános helyeken, míg az ellenőrök le nem csaptak rájuk.
Nagy ügy sosincs a dologból. A bűnöst egyszerűen nem lehet tetten érni.
A falusi szatócs egykor nagyon szégyellte volna magát, ha a vevője azzal jön vissza: avas volt a szalonna, penészes a lekvár, zsizsikes a borsó. De ez már történelem. Más időket élünk.