A kiadója neve EzVan, hogy született ez a név?

…..Arra adtuk a fejünket, hogy a hivatalosan sulykolt információktól eltérő nézőpontokat tárunk az olvasók elé. A Rendszer szeretné elérni, hogy elhiggyük, csak egyetlen egy igazság létezik, hogy adjunk föl a kereséssel, és tegyük magunkévá az ő által kínáltat. Pedig létezik más igazság is. És ez is van. Mi nem állítjuk, hogy mi hirdetjük az egyetlen igazságot, csupán szeretnénk hozzájárulni, hogy mindenki kialakíthassa a neki legmegfelelőbbet, a sajátját. Nem célunk a bizonygatás, a meggyőzés. Informálunk. Ez van!

Különben kényszer könyvkiadó vagyok. Rengeteg könyv áll a magyar olvasók rendelkezésére, de bizonyos nézőpontok, gondolatok hiányoznak és ez zavart. Már-már könyvírásra adtam a fejem, mikor kutatásaim során kezembe került ez az eddig magyarul kiadatlan rendkívüli könyv, ahol szinte mindent megtaláltam, amit írhattam volna a témáról. Logikus lépés volt lefordítani, és eljuttatni a magyar közönséghez. Mivel nem találtam kiadót, aki bevállalt volna egy ilyen rázós témát (hiszen az egészségipar bevételei a fegyveriparéval vetekszenek, s ennek a nagyhatalmú óriásnak érthető módon nem érdeke, hogy ezt feszegessék, márpedig szponzorok nélkül könyvkiadásból megélni gyakorlatilag lehetetlen manapság), kénytelen voltam alapítani egy könyvkiadót.

Hogyan kapcsolódik egy külföldön praktizált orvos tapasztalatai a magyar egészségügy helyi problémáihoz?

Az írónő élt Kanadában, az Egyesült Államokban és Franciaországban. Felfedezte, hogy bár látszólag teljesen eltér a három egészségügy, de ugyan annak a rendszernek, három különböző formájáról van csupán szó, és hogy az egészségügyi rendszer valójában ugyanaz az egész világon, és ebben a magyar egészségügyi rendszer is beletartozik.

Mi az amire rájött Ghislaine Lanctot, és ezért a hivatásának gyakorlásától is eltiltották?

Nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy az irdatlan költségek ellenére, miért egyre betegebbek az emberek? Ki húz hasznot a fennálló állapotból? Kinek az érdeke?  Hiszen mindannyian egészségesek szeretnénk lenni, és szeretteinknek is egészséget kívánunk. Mégsem ez valósul meg. Minden bizonnyal létezik egy akarat, egy érdekcsoport, méghozzá nagyon befolyásos, hogy ennyi ember szándéka ellenére egyre kevésbé vagyunk egészségesek. Az elmúlt 25 év alatt 100 százalékkal nőtt a rákos megbetegedések és elhalálozások száma. Vagyis a horribilis kiadások ellenére nem jobban, hanem kétszer olyan rosszul tudjuk gyógyítani a rákot. Tehát valakiknek az az érdeke, hogy minél több ember legyen beteg, és minél tovább legyenek betegek. S hogy ez pontosan kinek áll érdekében, nos, erről szól a könyv – s legfőképpen arról, hogy mi, az egyének, hogyan szabadíthatjuk fel magunkat a rendszer elnyomása alól.

Észre kell venni: a rendszer nem érdekelt abban, hogy a beteg meggyógyuljon! Gondoljuk csak végig: a hatalmas, sok százmilliárd dolláros egészségügyi ipar, mint minden egyes ipar, üzleti alapon szerveződik, célja, mint minden ipari vállalkozásnak, a minél nagyobb forgalom és nyereség elérése, részvényei tőzsdei árfolyamának feljebb tornászása. Egy profit-orientált cégnek folyamatosan piacot kell bővítenie, az egészségipar ügyfelei a betegek, ergo neki az a jó, ha sokan, sokáig betegek. S fordítva: ha valaki meggyógyul, akkor számára ez egy elveszett ügyfelet jelent, csökkent a piaca. Az egészségügy csak szavakban érdekelt a gyógyulásban és az egészségben – de a vak is látja, hogy egyre több a beteg és a betegség, új járványok születnek, stb. Ma már szinte senki sem távozik dolga végeztével egészségesen, végelgyengülésben – mindenki valamilyen nyavalyában hal meg többnyire fertelmes szenvedések között…

Azt állítja a szerző, hogy az orvosok is a betegségben érdekeltek?

A könyv nem orvos-ellenes, sőt, ellenkezőleg! Az orvos is ember, akár a többi ember, a megélhetéséért küszködik. Neki is van házastársa, gyerekei, törleszteni való bankkölcsönei. Minden nap dönteni kell: pénzt vagy életet. S azért, mert a pénzt választja, a megélhetést, a túlélést, s ez a mi egészségünkbe, életünkbe kerül, ki ítélhetné el? Az emberek –az orvos is– egyformán részei egy rendszernek, amelyet a háttérből hatalmas pénzügyi érdekeltségek irányítanak. A Nagy Pénz. És a Nagy Pénz zsebében van mindenki, aki eladja a lelkét. És ki az aki nem? Nem csak Fausztusz doktor adta el a lelkét. Mi is ezt tesszük nap, mint nap. Az orvos a gyógyításra esküdött fel – de ő is rádöbben, hogy munkájával gyakran nem a gyógyítást segíti elő… ami frusztrációhoz, depresszióhoz, alkoholizmushoz, személyiségi problémákhoz vezethet. Ha mindenki egyet akarna – a gyógyulást – akkor megvalósulna a valódi népegészség – de mivel nem ez történik, az ellenszándék érvényesül.

Fogalmazzunk konkrétan: Kiknek nem érdeke a gyógyulás?

„Cui bono?” Ki nyer? Végső soron a nagy, tőzsdén jegyzett gyógyszergyárak, diagnosztikai cégek, kórházak, stb. Illetve az őket kiszolgálók – ügyvédek, biztosító társaságok, kormányszervek, hatóságok, oktatási intézmények, stb.

Ha az emberek hirtelen felhagynának a rendszer finanszírozásával, nem fizetnének járulékokat, nem költenének egészségügyi biztosításra, nem áldoznának a betegség-központú orvoslásra, összeomlana egy hatalmas, globális rendszer.

Az emberek kézbe vehetnék saját egészségük irányítását!

Riasztó gondolatmenet, a lepel most lehullt! Mi lesz ebből? Kinek van itt igaza? Vajon nem a szerző bolond?

Ha a rendszer tökéletesen működne, s egészséges lenne a nép, akkor mondhatnánk: igen, a szerző megőrült, hiszen a rendszer „végterméke” az egészséges ember. De tudjuk: az egészségügyi állapot katasztrofális.

Igen, de a betegnek orvosi ellátásra, kezelésre van szüksége …

Az egészségügyi állapotunkért mi magunk vagyunk felelősek – s a gyógyulásunkért is! A paciens az egyetlen gyógyító, mindenki más csak tanácsadó! A ma működő rendszerben a beteg lemond erről a felelősségéről, s átadja azt az egészségügy gépezetének (Tessék engem meggyógyítani!”) – amely viszont éppen abban érdekelt, hogy ő beteg maradjon.

Tönkretenni az emberek egészségét, mindezt csak színes papírokért, pénzért? Hiszen annyit nyomtatnak maguknak, amennyit akarnak, nem?

Ennél sokkal nagyobb a tét! A cél a Föld lakosságának uralma. Már 6 milliárdan vagyunk. A Világbank korábbi elnöke, az Egyesült Államok volt külügyminisztere - aki elrendelte Vietnam tömeges bombázását - és a Kiterjesztett Immunizációs Program (oltások!) tagja, Robert McNamara így nyilatkozott: „Drákói intézkedéseket kell foganatosítanunk a népesség lélekszámának csökkentése céljából, a lakosság akarata ellenére. A születési arányszámok csökkentése lehetetlennek vagy elégtelennek bizonyult. Ezért a halálozási rátát kell növelnünk. Hogyan? Természetes eszközökkel. Éhínség és betegség útján.” Világos beszéd, nem? Képzelje el: hatmilliárd szuverén, egészséges, felszabadult lény a Földön, akik ráadásul sokáig élnek… egy szempillantás alatt elsöpörnék a maffiát!

Vagy mégsem… Hatmilliárd önálló ember megjelenése anarchiához, káoszhoz is vezethet, nem?

Igen, a REND! Hiszen ember embernek a farkasa! Mondja, maga kinek a farkasa? Kit ölne meg, kit erőszakolna meg, ha nem lenne félelmetes erőszakszervezet (állam), ami ezt megakadályozná? Az anarchia mumusától való félelmünkre alapozva kényszeríti ránk a rendszer évezredek óta életidegen külső rendjét. (A káosz minden rend hiánya. Az anarchia nem ez, csupán a KÜLSŐ, a mesterséges, a mások által ránkerőszakolt rend, és nem a természetes, belülről fakadó rend hiánya.) Idézném Ghislaine szavait az egészségügyi maffiából: „Mint egy rossz lemez, folyton azt ismételgetjük, hogy a kormány egy szükséges rossz. Így is gondoljuk. A hierarchián alapuló patriarchális rendszer és az uralkodó elit annyira átformálta gondolkodásunkat, hogy nehezünkre esik másképp hinni. Félünk a zűrzavartól, a visszaélésektől, az anarchiától. Annyira felelőtlenek vagyunk, annyira bizonytalanok, képtelenek, tehetetlenek, hogy mindig szükségünk van valakire, aki megítél minket, és irányítja életünket? És büntet minket, amikor csak kedve tartja, mint egy gyereket? Még egy gyereket sem szükséges szidni, büntetni egy idő után. Elkezd magától önfegyelmet gyakorolni. Miért lenne ez másképpen velünk, felnőttekkel?

Kik ezek az emberek, akik azt állítják, hogy a mi feljebbvalóink? Ki hatalmazta fel őket, hogy hatóságnak hívják magukat, és kinevezzenek másokat, hogy eldöntsék, mi a jó nekünk? Senki. Egyáltalán senkinek sincs joga dönteni helyettünk, sem pedig ítélkezni felettünk. Nem szabad hagynunk, hogy bárki elbitorolja életünk igazgatásának és választási szabadságunk alapvető jogát. Senkinek. Azért hagyjuk, hogy egyesek elbitorolják hatalmunkat, mert elhisszük, hogy nem vagyunk egyenlőek, és hogy az egyik ember többet ér, mint a másik.

Egyéni hatalmunk mások kezébe helyezésével megteremtettük azokat a kormányzati szörnyetegeket, amelyekkel ma bajlódnunk kell, ahol a technokraták – akik csak statisztikákat és dogmákat ismernek – hoznak meg minden döntést az egészségünkkel kapcsolatban. Ennél rosszabbat már nem is tehettünk volna. És ezt ők tudják. Azért, hogy megőrizzék hatalmunkat, elérik, hogy egymással vitatkozzunk. Mi pedig úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek, egy zokszó nélkül. Mialatt mi oly szorgalmasan elvitatkozgatunk magunk közt, ők tovább játszanak az egészségünkkel és a pénzünkkel. Mi némán szenvedünk, és álljuk a számlát.”

Nos, vagy a félelem motivál bennünket, vagy a szeretet. Ha a szeretet uralkodik és megértés, akkor nincs szükség külső, ránk erőszakolt szabályokra! A kérdés az: merünk-e élni? Vagy csak a megélhetésünkért, túlélésünkért rettegünk? A túlélés a halál elkerülésének szándéka – azaz a halál elismerése, tehát a halál teremtése. Ezt jól tudja a maffia is – s gondoskodik róla, hogy ne legyen időnk mással foglalkozni, mint a túlélésünkkel. Az adó- és pénzügyi rendszer anyagi félelemben tartja a tömegeket, a média is riogatja őket, az oktatási rendszer ezt sulykolja, az élelmiszer- és egészség-ipar pedig gondoskodik róla, hogy betegségükkel, a halállal legyenek elfoglalva – s ne jusson idejük másra, az életre.

Mit tehetünk mi, egyének?

Sokan úgy hiszik, hogy semmit. De ez nem igaz! Szuverén lények vagyunk, s eldönthetjük, hogy nem engedelmeskedünk, s nem erre nevelünk másokat – mert az engedelmesség a lélek betegsége. Megfigyelhetjük ezt a családi kapcsolatokban is. Azonnal kiléphetünk a rendszerből: ne tegyünk erőszakot másokon, és ne hódoljunk be az erőszaknak! A félelemkeltés helyett használjuk a szeretet és a megértés eszközét! Fogadjuk be, éljük meg mások véleményét, és alakítsuk ki a sajátunkat!

Eldönthetjük: beengedjük-e a félelmet, vagy nem? Gerjesztjük-e a félelmet, vagy nem? Meg kellene próbálni – nem könnyű, nagy eltökéltség kell hozzá, mert nagyon hozzászoktunk a félelemhez, félünk nem félni, hisz beleívódott minden sejtünkbe, szinte nem is tudunk már nélküle élni, pedig vele nem tudunk! Hisz élet-e az engedelmes rabszolga, ha mégoly jólfizetett is, „biztonságos” élete?

Konkrétabban?

Vegyük vissza kezünkbe a felelősséget! Engedelmességünkkel mi éltetjük a Rendszert. A szerző pontokba szedett tanácsokkal látja el az olvasót, mit tegyen – érdemes fellapozni a könyv utolsó fejezetét. Csak egy pár példa: ha megbetegszünk, keressük az okokat, ne a tüneteket kezeljük. Vegyük észre: a betegség nem ellenség, hanem jelzés – valamit nem jól csinálunk! Mi a célunk? Hol tértünk le a célunkról, amiért idelátogattunk a Földre? Biztos, hogy jó helyen vagyunk? Megfelelő munkát végzünk? Azért dolgozunk, mert élvezzük, mert a személyes kiteljesedésünket szolgálja, vagy azért, mert a hó végén leesik valami kis fizetés? Kielégítő kapcsolatokban élünk, vagy csak a változtatástól való félelmünk miatt maradunk? Eleget pihenünk? Saját álmainkat kergetjük, vagy másokéit? Azt tesszük-e, amit eredetileg szerettünk volna? Ha megbetegszünk, szelíd módszereket válasszunk a nyugati orvoslás tűzoltása helyett. Keressünk nekünk megfelelő gyógyászt, s mi döntsük el, elfogadjuk-e tanácsait. Ismerjük fel: az orvos nem Isten, nem a megváltó, hanem tanácsadó; s lássuk be, hogy a sebész mindig műtétet fog javasolni, mert ő ezt tanulta. Pénzünket lehetőleg, s ne a gyógyításra, biztosításra, adóra költsük, mert ezzel a maffiát támogatjuk. Ha nem szűnnek meg a lelki és érzelmi okok, a rák újból előjön. Lelki problémákat szikével, kemoterápiával, gyógyszerrel, sugárkezeléssel nem lehet megoldani, márpedig a betegség oka vitathatatlanul a lélekben keresendő. Ezt a következő könyvünk, „Az orvostudomány feje tetejére állítva”, részletesen feldolgozza.

Milyenek voltak az első olvasói reakciók „Az Egészségügyi Maffia”-könyvre?

Sokrétűek… Nagyon jól fogadták a könyvet az egészséggel, táplálék-kiegészítőkkel foglalkozó MLM-cégek – nyilván ők nyitottak leginkább az újra, az ortodoxtól eltérő gondolatokra. Volt viszont olyan orvos, aki közölte, neki ezt nem szabad elolvasnia, mert akkor nem fogja tudni hittel beoltani a gyerekeket az iskolában… nos, ő a fizetéséből él (talán helyesebben a fizetéséért), s nem akar arra a sorsra jutni, mint a könyv szerzője. Nekik, a fizetésért élőknek, az engedelmes, jó állampolgároknak, a birkáknak, nem javaslom a könyv elolvasását – de azt tanácsolom, ne tegyék túl messzire, mert hamarosan szükségük lehet rá… Úgy tapasztaljuk, egyre többen döbbennek rá a ma ismert egészségügy kudarcára, s saját birkaságukra, arra, hogy nyírják, majd vágóhídra hajtják őket. S ami még izgalmasabb: egyre többen vannak a keresők, akik ki akarnak lépni a Rendszerből! Nekik szól a könyvünk, Az egészségügyi maffia.

Milyen volt a hivatalos reakció?

Talán egy szóval tudnám jellemezni: agyonhallgatás. A könyvkereskedésekben eldugják a könyvet, hiába keresem a polcokon. Nem lévén pénzünk reklámra, az emberek csak egymástól értesülhetnek róla. Akinek tetszik, ajánlja másoknak. A média is csak a botrányt szagolta meg benne, az oltásokról szóló TV2-es reggeli beszélgetésben szó szerint belém fojtották a szót. Abban bíznak, hogy az emberek nem olvasnak, vagy ha igen, akkor csak azt, amit a médián keresztül eléjük tesznek, így az emberekhez nem jut el a könyv felszabadító üzenete. Azt hiszik kicsik vagyunk, tehetetlenek, a kutya ugat, a karaván halad.

Én bízom abban, hogy tévednek, én hiszek abban, hogy az igazság, a tudás felszabadít...

Lesz-e folytatás?

Ghislaine (ejtsd gilén) augusztus 28-án vasárnap Budapestre látogat, és egy egynapos szemináriumot tart „Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?” címmel

a Benczúr Hotelben. (Budapest VI. Benczúr u. 35.)

Az év végén, pedig egy tíz napos programja lesz Magyarországon, „Alkalmazott Isteniségi Kurzus” címmel, ahol a szabadság gyakorlati megvalósítását sajátítjuk el!

KT