A védőoltások* nagy érzelmeket kavaró kérdésében döntött nyár elején az Alkotmánybíróság. A döntés kissé enyhíti a megtorló intézkedéseket, amelyek a kötelező védőoltásokat megtagadó szülőket fenyegették mindeddig. Ha a szülő úgy határoz, hogy nem akarja oltatni gyermekét, a törvény a jövőben jogorvoslási lehetőséget biztosít számára. Ez azt jelenti, hogy míg eddig "a védőoltást elrendelő határozat - jogorvoslat lehetőség nélkül - azonnal végrehajtható volt", addig a jövőben a szülő bírósághoz fordulhat, és a hatóságok a bírósági ítélet megszületéséig a szülőt nem bírságolhatják meg. A szülő a bírósági eljárás során emellett lehetőséget kap arra, hogy egészségügyi vagy szakmai kifogásait a bíróság elé terjessze. Az Alkotmánybíróság elvetendőnek találta továbbá azt a felfogást, hogy "a gyermekeknek és szüleiknek lényegében nincs más teendőjük, mint hogy engedelmeskedjenek a járványügyi hatóságok rendelkezéseinek". Az Alkotmánybíróság a törvényhozóknak jövő év márciusáig adott időt az ezt szabályozó törvények kidolgozására.

Ami azonban nem változik: a védőoltások kötelezőek maradnak. 

Nyugat-Európa nagy részén ugyanakkor nincsenek ilyen kötelező oltások: Németországban például azokat az alkotmányosan biztosított testi sérthetetlenség megsértésének tekintik. Mindössze három állam - Belgium, Franciaország, Olaszország - ír elő kötelező oltásokat: Belgium egyet, a másik két állam négyet-négyet, de különbözőeket. Ezeken kívül csak ajánlott oltások léteznek, az ajánlások azonban országonként eltérnek: a tüdőbaj elleni BCG-oltás például Európa nagy részén már nem szerepel ezen oltások között. Mindezek hátterében többek között az áll, hogy a WHO, az Egészségügyi Világszervezet, 1968-ban hatalmas méretű kísérletbe kezdett Indiában, hogy megállapítsa a BCG-oltás hatékonyságát. A kísérlet során Madras körzetében, egy kijelölt területen mindenkit, mintegy 360 ezer, egy hónapnál idősebb embert oltottak be a BCG-vakcinával, illetve placebóval. A több éven át folyó vizsgálat eredménye lesújtó volt. Az oltás nem nyújtott védelmet a tüdőbaj ellen - állapítja meg a hivatalos közlemény (Bulletin of the WHO, 57(5):819-827). A tüdőbaj megszűnésének oka tehát nem a védőoltásokban, hanem a jobb életkörülményekben keresendő. Ez azonban a legtöbb fertőző betegségre egyformán igaz. 

A német, angol és amerikai járványügyi statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy a járványosan előforduló fertőző betegségek okozta megbetegedések száma a lakosság életkörülményeinek javulásával párhuzamosan csökkenni kezdett már az oltási programok bevezetése előtt: a jobb lakás- és munkakörülmények, a higiéné fejlődése, a csatornázás, a tiszta ivóvíz, az elegendő és jó minőségű táplálék együttesen járultak hozzá ezen betegségek visszaszorulásához. "Csak a táptalaj számít, nem a kórokozó" - állapította meg élete vége felé Louis Pasteur, a védőoltások egyik atyja. Pasteur kezdetben úgy gondolta, hogy minden fertőző betegséget a szervezetet megtámadó, kívülről behatoló mikrobák okoznak. Halála előtt visszavonta ezt a nézetét és elismerte, hogy a belső környezet a betegségek kulcsa: a szervezet ellenálló-képessége felelős azért, hogy a betegség mennyire lesz súlyos lefolyású; nem pedig a kórokozók jelenléte.

A védőoltások tana mindezek ellenére dogmává merevedett és még a hivatalos, tudományos ellenérvek tucatjai sem képesek legyőzni ezt a "hitet". A kérdés azonban semmiképpen sem olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik. Az oltások hatékonysága nem csak a BCG-oltások esetében kérdéses. Számos himlőjárvány bizonyítja, hogy a beoltottak éppúgy megkapják a betegséget, mint a be nem oltottak. A kanyaró, a járványos gyermekbénulás, az influenza elleni védőoltások, illetve az állatgyógyászatban használt száj- és körömfájás elleni oltás hatékonysága szintén kérdéses.

Az oltásoknak számos mellékhatása is lehet: allergiák, autizmus, a legkülönbözőbb idegrendszeri bántalmak, asztma, cukorbaj vagy bölcsőhalál. Viera Scheibner ausztrál kutatónő az oltásokkal egy úgynevezett "Cotwatch", azaz "bölcsőfigyelő" készülék kapcsán került kapcsolatba, amelynek kifejlesztését olyan szülők számára kezdeményezte, akik újszülött gyermekeik légzését akarták ellenőrizni. Az első 150 készüléket kipróbálás végett azzal a kéréssel adták kölcsön, hogy a készülékkel mért adatokról folyamatos tájékoztatást kérnek. A mérésekből kiderült, hogy a csecsemőknek akkor válik laposabbá a légzése, ha valamilyen stressz éri őket. Ilyenkor a csecsemők nem hagyják abba a légzést, csak nagyon laposakat lélegeznek, majd enyhe ingerre ismét normálissá válik a légzésük. A légzés alvás közben laposodik el, a stresszt pedig külső és belső tényezők egyaránt előidézhetik: egy új fog kijövetele éppúgy, mint egy meghűlés, amelynek kitörése előtt két nappal észlelték a laposabb légzést. A kísérletben megdöbbenten tapasztalták, hogy a DiPerTe oltás is egyértelmű stresszt jelent a csecsemők számára, amely az oltás után 45-60 napig is eltart, és így közvetlen okozója lehet a bölcsőhalálnak. A bölcsőhalálban elhunyt csecsemőkről kapott információk megerősítették ezt a gyanút. 

Viera Scheibner ezután komoly kutatásba kezdett az oltások területén, és összegyűjtött minden fellelhető szakirodalmat a témáról. Könyvének előszavában a következőképpen foglalja össze véleményét az oltásokról: "Az oltások - beleértve csecsemőkori oltásokat is -, azon túl, hogy nem védenek a fertőző betegségek ellen, több szenvedést és halált okoznak, mint bármely más emberi tevékenység az orvostudomány teljes történetében. Évtizedekig fog tartani a gyermekkori oltások okozta katasztrófák következményeinek feldolgozása. Valamennyi védőoltást azonnal be kellene szüntetni, mellékhatásaik áldozatainak pedig megfelelő kártérítést kellene biztosítani." 

Kemény szavak, csaknem tizenöt évvel ezelőttről. Azóta sem kell megkérdeznünk sem orvosunkat, sem gyógyszerészünket a védőoltások kockázatairól és mellékhatásairól.