Az 1990-es évek óta egyre több esetismertetés, összefoglaló jelent meg arról, hogy az új típusú antidepresszánsok (SSRI, SNRI, SSNRI, stb.) fokozhatják az auto- és heteroagresszívitást. Az amerikai gyógyszerhatóság majd tíz évet késlekedett az öngyilkossági kockázatot és agresszív viselkedést jelző fekete keretes figyelmeztetés előírásával. A gyógyszeripar által pénzelt pszichiátria előtte is, de még inkább e figyelmeztetés kiadása után, módszeresen tagadta és cáfolta az antidepresszánsok e kockázatát. Magyarországon is nagy hagyománya van az antidepresszánsok propagálásának, mi több annak az állításnak, hogy az antidepresszánsok nem hogy fokoznák az öngyilkossági kockázatot, hanem ellenkezőleg, védenek az öngyilkossággal szemben.
Az amerikai iskolai vérengzések és a szórványos esetek Európa szerte mind kapcsolatba hozhatók antipszichiátriai szerek szedésével.
David Healy és munkatársai összefoglalója olvasható antidepresszáns webszájtomon is.
Ha össze akarnám foglalni a tanulmány velejét, akkor a pécsi eset kapcsán két fontos tanulságot ki kell emelni. Az antidepresszánsok még egészséges személyekből is kb. 0.5-1%-ban ellenségességet és agresszivitást vált ki, ami aztán vagy öngyilkossághoz, vagy gyilkossághoz vezet. Ám kényszeres tüneteket mutató betegek esetén a kockázat 17-szeres. A pécsi elkövető kényszeres tünetektől is szenvedett, vagyis nála az antidepresszáns adása még az átlagnál is nagyobb kockázatot jelentett, ami most be is igazolódott.
Sokan arra fognak hivatkozni, hogy a vérvizsgálat tanúsága szerint vérében már csak nyomokban volt antidepresszáns kimutatható. Ez azonban nem cáfolja, hanem alapjaiban megerősíti a feltevést, hogy az antidepresszánsok szedetése okozta a tragédiát. Ugyanis az antidepresszánsok szedése alatt akkor különösen fokozott a kockázat, ha elkezdik szedni, ha változtatnak a dózison, vagy elhagyják, különösen, ha hirtelen hagyják el. Ez utóbbi feltételezhető G. Ákosnál. Viselkedéséből, amely feszült volt és nyugtalan (dobolt, zörgött, háromszor is kiment), a megvonási tünetek okozta feszültség olvasható ki. Nyugtatót valószínűleg ezen tünetek elnyomására szedett. Csakhogy mi a nyugtatók hatása? Fokozzák az agresszivitást, ugyanis gátlástalanítanak. Arra hajlamos személyeknél tehát a legrosszabb kombináció az agresszivitást fokozó antidepresszánsok és nyugtatók együtt adása - de pontosan ez a mindennapos gyakorlat a pszichiáterek körében.

Az eset kapcsán az igazságügyi szakértő maga is azt nyilatkozta, hogy a kezelések rontottak a fiú állapotán. Sokan most abba kapaszkodnak bele, hogy a fiú hallucinált, tehát schizofrén volt és ezért ölt.
Idéznék Depresszióipar (Sík kiadó, 2005) könyvemből:

"Dr. Malcolm Bowers a Yale egyetem pszichiátere 1999-ben a Clinical Psychiatry News-nak arról számolt be, hogy becslésük szerint 1994-ben az USA-ban történt összes pszichiátriai kórházi felvétel 8%-a SSRI-ok indukálta pszichózisból származott. Mivel 1994-ben majdnem kétmillió új pszichiátriai beteget vettek fel kórházi osztályokra, ebből kalkulálható, hogy kb. 160 000 ember érintett a kérdésben (Preda és mtsi., 2001). Egy 52 éves nőbetegüknek hallásos hallucináció támadtak, melyben felszólították hangok, hogy legyen öngyilkos. Egy 42 éves nőbeteg hasonlóképen parancsokat hallott a fejében, hogy kövessen el öngyilkosságot. Egy 49 éves férfi, akit rossz kedélyállapot és szorongás miatt kezdtek el Efectinnel kezelni, paranoid pszichózisba esett és azt hitte, a tv-n keresztül neki üzennek. Mindhárom eset gyorsan rendeződött az antidepresszáns kezelések elhagyásával."

Az antidepresszánsok akár egészséges embereken is pszichózist válthatnak tehát ki, aki pedig eleve hajlamos pszichotikus tünetekre, annál még inkább várható a pszichózis kialakulása.

A történet lényeges része, hogy G. Ákos ellenségesnek és kegyetlennek bizonyult. Sebesült csoporttársa a folyosóra menekült, ahova G. Ákos követte, a földön jajgató fiú fölé állt és még kétszer belelőtt. Ez az elszánt és rendíthetetlen gyűlölet megfigyelhető volt az amerikai iskolai lövöldözéseket elkövetőknél is. Tettük elkövetése során nem felocsúdtak az első lövések után, hanem konok gonoszsággal sorba végezték ki áldozataikat.

G. Ákos története sok tanulsággal szolgál, de ezekből előre tudható, hogy a pszichiátria egyet sem fog levonni, mi több, az esetet arra fogják felhasználni, hogy tovább stigmatizálják a mentális problémákkal küszködőket. Már pár éve volt erre egy kísérletük gyilkos-elmebeteg.htm, amikor úgy akartak több pénzt és paripát, hogy összegyűjtötték a "szabadon kószáló, gyilkolásra hajlamos" elmebetegek eseteit. G. Ákos esete nem arra lesz tanulság, hogy az anyja nevén és TB számán kívül valamivel többet kellett volna vele beszélgetni, hanem arra, hogy tovább fokozzák a pszichiátriai társadalmi kontroll iránti szükségletet. "Zárjanak be minden bolondot", ez lesz a jelszó, és lehet építeni majd az emberek félelmeire. Lehet majd mondogatni, hogy "túlterheltek" a pszichiáterek, mert nincs elég intézmény, nincs elég pszichiáter, és sok a beteg. Az igazi tanulság azonban valójában az, hogy maga a pszichiátria működése idézi elő ezeket a tragédiákat.

Mi a baj alapvetően a pszichiátriával, s miért kísérik működését folyamatosan csendes (lásd. SSRI túlélők történetei) és hangos tragédiák?

A pszichiátria valójában a súlyos pszichózisok kezelésében illetékes, ez azonban igen szerény elfoglaltság volna, nem jelentene hatalmat, befolyást, extraprofitot. A pszichiátria hatásköre indokolatlanul ki van terjesztve, ma már a pszichiátria akarja az összes devianciát (alkoholizmus, öngyilkosság, kábítószerfogyasztás), az összes életproblémát (boldogtalanság, félénkség, céltalanság) és az összes, akár szociális problémákból fakadó lelki problémát (szorongásos problémák) megoldani. Valójában egyet sem tud megoldani, viszont ezeket "kezeli". Lássuk be, hogy a pszichiátria biológiai irányzata a gyógyszeripar kereskedelmi ágazata. A "kezelés" valójában gyógyszerforgalmazást jelent. A pszichiátria a gyógyszeripar forgalmazója és egyben vevőtoborzója. A vevők a problémákkal hozzáfordulók. Az emberek azért fordulnak a pszichiátriához, mert nem tudnak máshova. A pszichiátria kinyírta a pszichoterápiás irányzatokat, gyakorlatilag magánpraxisba kényszerítve a pszichoterapeutákat. A pszichiátria a politika felé felvállalt minden mentális zavar köntösében megjelenő szociális probléma megoldását, kézbe vette az ország "mentális ügyét". Ez valójában harc volt a piacokért. A gyógyszeriparnak azok az emberek jelentik a piacot, akikkel el lehet hitetni, hogy szociális gyökerű problémáikat tablettákkal meg lehet oldani. És mivel egyre inkább kialakul a pszichiátriai hegemónia, az emberek egyre kevésbé tudnak az alternatívákról, s még kevesebbet a pszichiátriai szerek mögötti tudományos vákuumról.
Egyrészt a pszichiátriai diagnózisok tudományosan nem igazolhatók, nincs mögöttük semmiféle, orvosi eljárással kimutatható elváltozás, csupán az egyén saját élményeiről adott beszámolóját minősítik ennek vagy annak. Egyazon beteg esetén, egymástól független pszichiáterek által adott diagnózisok egyezése igen csekély. A diagnosztikus sötétség jól látható a pécsi eset kapcsán is, paranoid schizofréniától kényszeren át depresszióig minden elhangzott már. Nevezhető-e tudományos eljárásnak az, amikor a végén a beteget hibáztatják, hogy "nem mondta el" ezt vagy azt a tünetét. Ez arról szól valójában, hogy ahogy interpertálja a páciens az életélményeit, úgy ad diagnózist rá a pszichiáter.
OK, és mi történik a diagnózisalkotás után? A pszichiáter általában háromféle gyógyszercsoport közül választhat. Nyugtatók, antidepresszánsok és antipszichotikumok. Kiegészítésként szoktak még ezekhez hozzácsapni hangulatstabilizálót.
Az antidepresszánsokról két nagy, és sok kisebb metaanalízis kimutatta már, hogy "depresszióban", legalábbis, amit ez alatt a pszichiátria és a gyógyszeripar ért, hatástalanok. (lásd. erről szóló cikkek reform-pszichiater-beismerte-hatastalanok-az-antidepresszansok.htm)
Az antidepresszánsok feltételezett, de nem létező hatása mögött meghúzódó "szerotonin hipotézis" igazolhatatlan, sőt többszörösen megcáfolt. Mindez miért nem zavarja a pszichiátriát? Azért nem, amiért sok más értéktelen vagy hatástalan terméket is addig árulnak a piacon, amíg el lehet őket adni. Kevesen fogták még fel, hogy a pszichiátria nem gyógyítani akar. Ez csak fedőfoglalkozás, valójában a fő cél a gyógyszerforgalmazás. Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes pszichiáter fejében ez így megfogalmazódik. Sokan biztosan gyógyítani akarnak, sokan köztes álláspontot vesznek fel, és azt mondják, miért ne lenne hasznom abból, hogy követem a kezelési protokollt, de sokan valószínűleg már pontosan látják, hogy a kezelések hatástalanok, de azt is látják, hogy számukra már nincs más kiút, mint folytatni a gyógyszerelést. Mert mi mást tehetne ebben a szisztémában? Nem egy pszichiátert ismerek, aki többet már soha nem ír fel gyógyszereket, hanem pszichoterápiával foglalkozik. Ez pl. egy lehetséges kiút. Mások a gyógyszerelést a pszichotikus állapotok megszüntetésére alkalmazzák. Mint említettem, ez volna a pszichiátria egyetlen illetékességi területe. Ha azonban ez általános gyakorlattá válna, akkor megszűnne a gyógyszeripari támogatottság, az ingyen konferenciák, a zsebbe csúsztatott pénzecskék és ajándékok, a felkért előadások, az ingyen pizzák és ingyen túrós táskák.
A pszichiátria kereskedő szerepét egyre több tény bizonyítja. A gyógyszeripar dolga a hamisítás, a pszichiátria dolga pedig a hamisított eredmények naiv átvétele és "alkalmazása". Az "alkalmazás" azt jelenti, hogy úgy tesznek, mintha elhinnék, hogy pl. az antidepresszánsok hatásosak bipoláris betegségben (pedig nem azok, sőt károsak), elhiszik, hogy az antipszichotikumok hatásosak bipoláris betegségben (pedig nem azok, sőt károsak), és most új divat van kialakulóban: az antipszichotikumokat kezdik alkalmazni mindenféle kórképekben, így pl. az antidepresszánsokra nem gyógyuló (miért gyógyulnának hatástalan szerekre?) "depressziósoknál" kezdik bevetni az antipszichotikumokat (lásd. vonatkozó cikket). Mivel az antipszichotikumok a legújabb, legdrágább szerek, a gyógyszeripar azt szeretné elérni, hogy minél több beteg kapjon antipszichotikumot, függetlenül annak következményeitől. Mert ezek a szerek a legveszélyesebbek mind közül.

A pécsi esetnek sajnos nem az lesz a tanulsága, hogy szélesebb körben ismerik fel az emberek,
-hogy ezek a szerek nem oldanak meg semmit, csak súlyos tragédiákhoz vezethetnek,
-hogy a pszichiátria működési problémái nem feltétlen a pénzhiányból, hanem a biológiai betegségfelfogásából fakadnak
-hogy vissza kéne utasítani azt a gyakorlatot, amely a betegek puszta gyógyszerelését tekinti "kezelésnek"
-hogy meg kéne szüntetni a pszichiátria hegemóniáját, mert teljesen elsorvadt a pszichoterápiás kezelés

A tanulság az lesz, hogy senki nem követett el semmi hibát, de ha több pénz és több pszichiáter lenne, akkor ez az eset nem fordulhatott volna elő.

De! Mondhatni, talán még több ilyen eset lenne. Ilyen esetek egészen addig elő fognak fordulni, amíg az agyműködést kiszámíthatatlan irányba befolyásoló vegyületekkel bombázzák a páciensek agyát gyógyítás címén.

Forrás:  http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/pecs-2009-november-lovoldozes-gyilkossag.htm