Az influenzát már az ókorban ismerték, ám a tudományos érdeklődés homlokterébe az 1918-as, a becslések szerint a világon 30-50 millió ember halálát követelő "spanyol nátha" világjárvány lezajlása után került. A legveszélyesebb "A" influenzavírust 1933-ban sikerült izolálni, s később azonosítottak még két jóval szelídebb típust, a "B"-t és a "C"-t.

Hamarosan kiderült, hogy az állati eredetű, madarakban és emlősökben élő, de az emberben is jól szaporodó vírus különféle, eltérően veszélyes mutánsai alakulhatnak ki. Mivel két fontos fehérje a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N) határozza meg a vírus típusát, ezért az egyes fehérjék variánsai alapján nevezik el a vírusokat. A rettegett "spanyol nátha" vírusát évtizedeken át próbálták sikertelenül azonosítani, az ötvenes években pl. Alaszkába indított expedíciók a fagyott földben konzerválódott tetemekből vett mintákból kísérelték meg az azonosítást, míg végül a kutatók 2000-ben a járvány áldozatainak tartósított, és egy amerikai patológiai intézetben eltárolt szövetmintáit megtalálva jártak sikerrel, megállapítva, hogy a nagy pusztítást a H1N1 vagyis az A1 vírus okozta.

Az influenzát számos rejtély lengi körül, amely napjainkig sok kutatónak okoz fejtörést. Az egyik a jól ismert, de nem könnyen értelmezhető szezonalitása, vagyis hogy mindig télen jelenik meg. A korábbi elképzelések még ma is a közhiedelem részei, vagyis, hogy a betegséget részben a hideg okozza, részben a zord idő miatt összezsúfolódott, egy légtérben tartózkodó emberek adják át egymásnak.

Mivel a vírus valóban érzékeny a kiszáradásra és az UV sugárzásra, -így szól a magyarázat- télen a napfényszegény és hideg időjárásban sokáig fertőzőképesek a szervezetből kikerült nyálcseppekben tanyázó vírusok. Ám ez az érvelés már a józan ész alapján is cáfolható. Egyrészt az influenzajárvány az esős évszakban a trópusokon is menetrendszerűen megjelenik, a hideg tehát nem, csak a szezonalitás feltétele a járványnak. Másrészt az egy munkahelyen vagy egy helyen lakó, vagy tömegközlekedő emberek nyáron sincsenek kevésbé összezsúfolva, mint télen. Úgy tűnik, nyáron a vírus hatástalan, de ez nem a meleggel függ össze. Pl. az 1968-as hong kongi (H3N2) vírus már augusztusban megjelent Angliában, ám - dacára annak, hogy a lakosságnak a vírussal szembeni természetes védettsége nem volt - a járvány a maga teljességében csak február-márciusban bontakozott ki. Mi több, a '70-es években egészséges emberek fertőzhetőségét vizsgálva, szovjet kutatók kimutatták, hogy ugyanazzal a vírussal beoltott emberek télen nyolcszor, egy másik vizsgálatban nyolcvanszor valószínűbben lettek betegek, mint nyáron. A "szezonalitás" oka tehát magában az emberben van!

Az influenzával kapcsolatos másik közhiedelem, hogy azt "behurcolják", ill. hogy a megbetegedett emberek terjesztik. Bár kétségtelen, hogy a déli féltekén mindig az Északi félteke járványát követő hat hónapban alakul ki járvány, ám ezt a vírus utazók általi terjesztése nem magyarázza. Persze létezik a betegről-egészségesre való vírusátadás, de a "behurcoláselmélet" nem magyarázza meg, hogy jelenhet meg a járvány azonos szélességi fokon egymástól független vidékeken egyszerre, és miféle "összhang" alapján bukkan fel ugyanaz az új mutáns egymástól izolált helyeken is.

Sir Christopher Andrewes, aki 1933-ban részt vett az influenzavírus felfedezésében, már korán megfogalmazta azt az elképzelést, hogy az influenzavírus a járvány után lappangva továbbra is jelen van, pl. módosult formában rejtőzik az emberi testben, s bizonyos ingerek hatására a következő szezonban aktiválódik. Ez megmagyarázná az influenzával kapcsolatos másik nagy kérdést, hogy hova is tűnik, és honnan kerül elő a vírus a kétévenként komolyabb járványok kiváltásához. Meglehet, az influenzavírus sajátos szimbiózisban itt él közöttünk.

Maurice R. Hilleman, a Merck gyógyszercég amerikai részlegének kutatója 2002-es, a Vaccine szaklapban megjelent tanulmányában még azt is kimutatta, hogy egy-egy mutáns pontosan 68 évenként bukkan fel újra. Ez alól egyedül az 1977-ben újratámadó, spanyol influenzaként már megismert H1N1 volt a kivétel, amely feltehetően a Szovjetunióban "szökött meg" egy fagyasztóból, írja Hilleman. A vírusok tündöklésének és bukásának menetrendjét ismerve Hilleman jóslata szerint 2025-ben a H2N2 ázsiai vírus, míg 2036-ban a H3N2 hong-kongi vírus fog világjárványként újra színre lépni. A ciklikus megjelenés és eltűnés feltehetően az átlagos emberi élettartammal függhet össze, hiszen világjárványt olyan mutáns képes okozni, amely ellen a népesség jó része még/már nem védett. A vírus tehát "kivárja", hogy megszűnjön a védettség valamely mutánsával szemben, és akkor "veti be" valamely változatát.

Az influenza kutatás megmagyarázatlan jelenségeiben próbált rendet teremteni 1981-ben Robert Edgar Hope-Simpson angol orvos a The Journal of Hygiene szaklapban megjelent, különös következtetéseket levonó tanulmányával. Hope-Simpson komoly szakértőnek számított már ekkor a virológiában, mert korábban ő ismerte fel, hogy a herpesz vírus lappangó változata okozza az övsömört felnőttkorban. Hope-Simpson, megerősítette Sir Andrewes nézeteit, kijelentve, hogy az influenza vírus a fertőzés után gyorsan átalakul látens vírussá és detektálhatatlanná válik egészen a következő téli szezonig, amikor újraaktiválódik.

Ám ekkor már a vírushordozó nem betegszik meg tőle, de másokat megfertőz. Az új mutáns "összehangolt" megjelenésére szerinte az a magyarázat, hogy az előző járvány során, a betegséget átvészeltek testében meglapult vírusok az immunrendszer hatására csak bizonyos verzióba tudnak átalakulni, vagyis az előző járvány vírustípusa -nem ismert módon- meghatározza a következő évi mutáns típusát. Hope-Simpson elméletében központi szerepet kap az influenza szezonalitásának magyarázata. Az északi féltekén a járványok legvalószínűbb időpontja január-február környéke, a szubtrópusokon június, a trópusokon pedig június-július hónapok. Hope-Simpson ebből arra következtetett, hogy a járványok általában a téli napfordulót, ill. a trópusokon az esős évszakot követő hónapban jelennek meg, vagyis a járványok kitörésének szezonalitása valamiképpen összefügg a napsugárzással.

Hogy a Nap hatással van az influenzajárványok kiterjedtségére és súlyosságára, azt bizonyítja egy további meghökkentő megfigyelés. Hope-Simpson 1978-ban közölte megfigyeléseit a Nature tudományos folyóiratban, miszerint a XX. század nagy influenza világjárványai egybeestek a 11 évenként fokozódó napfolttevékenységgel. Ugyancsak a Nature-ben 1990-es írásukban Sir Fred Hoyle angol asztrofizikus és Chandra Wickramasinghe, a Wales Egyetem matematikusa a kapcsolatot 1761-ig visszamenőleg megerősítették, és hajmeresztő magyarázatuk szerint a fokozott napfolttevékenység hatására keletkező napszél az űrből influenza vírusokat sodor a Föld légkörébe. Ha a következtetés nem is elfogadható, a tények azonban tények maradnak.

Legutóbb, 2006-ban John W. K. Yeung a Hong Kong Kína Egyetem kutatója elemezte a kérdést a Medical Hypothesis szaklapban megjelent írásában. Az 1918-20-as spanyolnátha, a 1946-47-es A1-es, az 1957-58-as ázsiai, az 1968-69-es hong-kongi, és az 1977-78-as orosz világjárványok mind egybeestek egy-egy fokozott napfolttevékenységgel. A szerző lehetséges okként azt veti fel, hogy a napfolttevékenység befolyással van az átlaghőmérsékletre, az esőzésekre, a potenciálisan vírushordozó madarak vándorlására és az emberi szervezet működésére is.

A megannyi talányra dolgozták ki elméletüket a bevezetőben említett Cannell és munkatársai. Eszerint Hope-Simpson rejtélyes szezonális elméletének kulcsa az emberi szervezet aktuális D vitamin tartalma. A D vitamin ugyanis fontos szerepet játszik az immunrendszer működésében (lásd. HVG. 2006 szept. 29. 83-85), és míg nyáron a népességben relatíve magas a D vitamin szint, ez a téli hónapokra olyannyira lecsökken, hogy a lakosság többsége D-vitamin hiányos állapotba kerül. Az elmélet szerint ez magyarázza azt, hogy az influenza nyáron csak egy-egy embert képes megbetegíteni, s innen érthető az is, hogy nyáron még szándékos influenzafertőzésre is csak kismértékben reagáltak a kísérleti személyek. A szerzők elméletükkel értelmezni vélik a napfolttevékenység hatását is, szerintük a fokozott naptevékenység megnöveli a légkör ózonrétegét, amely így erősebben szűri a D vitaminszintézis szempontjából fontos UVB sugarakat, s így a Föld összlakosságában alacsonyabb D vitaminszint lesz télen.

A trópusokon az influenza az esős évszakban jelenik meg, amikor jóval kevesebb a napsütés, s ilyenkor a feketékben is lecsökken a D vitaminszint, hiszen bőrszínűk miatt az Északi félteke lakóinál -azonos mennyiségű D vitamin szintéziséhez -jóval több napsütésre van szükségük. A szerzők szerint az USA fekete lakossága körében éppen a csökkent intenzitású napsütés miatt gyakoribb az influenza szövődményeként számontartott tüdőgyulladásos halál. A D vitaminhiány és a légúti megbetegedések kapcsolatát erősíti Andrew Ustianowski londoni trópusi fertőzésszakértő és munkatársai 2005-ös Journal of Infection orvosi szaklapban megjelent vizsgálata, amelyben bizonyították, hogy a színes bőrű bevándorlók körében kiugróan magas TBC-s megbetegedések száma a D-vitaminhiánnyal függ össze. 

Cannel és munkatársai szerint a végső bizonyítékot olyan vizsgálatok szolgáltathatnák, amelyben nagy mennyiségű D vitamint ill. placebot kapó személyek védettségét hasonlítanák össze influenzajárványos időszakban.

Ideje is volna megfelelő védekezést kidolgozni az influenza járványokkal szemben, mert a védőoltásokkal kapcsolatban egyre több aggály merül fel. A gyógyszeripari függetlenségére büszke British Medical Journal hasábjain 2006 októberében ingerült vita bontakozott ki azt követően, hogy Tom Jefferson, a független orvostudományi elemzéseket végző Cohrane szervezet tagja "Influenza oltás: egészségügyi irányelvek kontra tények" címmel vitairatott jelentetett meg, melyben azt állította, hogy miközben széles körben alkalmazott influenza elleni védőoltás óriási összegeket emészt fel, eközben a független, nem a gyógyszeripar által végzett elemzések szerint az oltások különféle okokból hatástalanok, ill. biztonságosságukat kevés tény támasztja alá. Jefferson kritikáját többen azzal verték vissza, hogy az influenza oltás célja nem a járvány megelőzése, hanem a komplikációk és az influenza-halálozás csökkentése. Ám Jefferson felvetése nem áll egyedül.

Lone Simonsen, az amerikai Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének kutatójának és munkatársainak 2005-ben az Archives of Internal Medicine orvosi szaklapban megjelent, az USA egész lakosságát felölelő elemzése kimutatta, hogy miközben az USA 65 év feletti lakosságának 1980-as 15%-os oltottsági szintje 2001-re már 65%-ot ért el, az influenza halálozás jóformán nem változott semmit. Ez annál is meglepőbb, írják a szerzők, mert a kormányok oltás-politikáját erősen meghatározzák azok a nem kontrolált, a gyógyszeripar által lefolytatott hatásvizsgálatok, amelyek szerint az oltásokkal az influenza-halálozás 70-80%-a elkerülhető.

Az amerikai vizsgálattal teljesen megegyező eredményre jutott az olasz Caterina Rizzo, a Bari Egyetem kutatója és munkatársai is a Vaccine-ban 2006-ban megjelent elemzésükben. Az okok összetettek, pl. vajon arra a vírusra sikerül-e oltani, amely a járványt okozza majd. Ám a védőoltás hasznosságának Achilles sarka az, vajon hatásos-e idős korban az immunizálás. Erre a kérdésre a vizsgálatok szerint a válasz: nem, ugyanis az immunműködések időskori hanyatlása miatt a védőoltások nem váltják ki a megfelelő mértékű tartós védekezést, s végülis ez magyarázhatja az oltási programok sikertelenségét.

Joggal vetődik fel ekkor az a kérdés, vajon egy ennyire kétes értékű oltással milyen egészségügyi kockázat jár, s ha van kockázat, megéri-e? Egyre több elemzés jelzi, hogy az influenza oltást követően 4-8-szorosára nő egy nagyon ritka (1fő/100 00 ember) , de súlyos, bénulást is okozni képes neurológiai betegség, a Guillain Barre szindróma gyakorisága. Új, egyelőre a mellékhatások miatt még beváltatlan reményeket keltenek az influenza ellen kifejlesztett gyógyszerek, melyek képesek gátolni az influenza vírus szaporodását. Meglehet, ha Cannel és mtsi. D-vitaminhipotézise használhatónak bizonyulna, jelentős előrelépés történhetne az influenza járványok megfékezésében.

Eredeti megjelenés: HVG. 2007 márc. 3. 49-50.

(Forrás: tenyek-tevhitek.hu)