Bevezető
Mindazok a gondolatok, amelyek a továbbiakban következnek – bizonyos tekintetben - bizalmas információk. Mivel nem szeretnénk megingatni senkit a számára biztonságos és megszokott gondolkodási rendszerének alapjaiban, talán jobb, ha az olvassa a továbbiakat, aki hajlandó rugalmasan megközelíteni, és több oldalról megvizsgálni pillanatnyi álláspontját egy–egy kérdésben.
A változások küszöbén
1999 elején szülők és orvosok közös gondolkodásának találkozási pontján megszületett a Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány. Munkánk fókuszába a védőoltásokat és a hazai védőoltási helyzetet helyeztük.
Miért? – teheti fel a kérdést joggal az olvasó. Hiszen ez a terület a magyar egészségügy (és általában az egészségügy) látszólag leghatékonyabban működő része. Ennek ellenére számos fontos kérdés foglalkoztat orvost és szülőt egyaránt a védőoltásokkal kapcsolatosan. Ezek megválaszolása vagy legalábbis tüzetes vizsgálata alapvető fontosságú. Ezért szeretnénk, ha a kötelező védőoltások egy előremozdító, problémafeltáró párbeszéd középpontjába kerülnének. A kétséges részek feltárásával, a konzekvenciák levonásával az összes érintett kedvezőbb helyzetbe kerülne. A hazai oltási rendszer alapos átvilágítása és rugalmasabbá tétele, az oltásokat feltétel nélkül elfogadóknak is fokozott biztonságot jelent. Nem kérdés, hogy egy jobb, kiforrottabb, a gyermek, és a lakosság aktuális egészségi állapotához rugalmasan igazítható oltási rendszer mekkora előnyt jelentene az ország összes lakosa számára. A nyitottságnak és a szabadságnak köszönhetően a védőoltási rendszerünk – a fejlett országokéhoz hasonlóan - jogi és orvosi szempontból is gyorsabban fejlődhetne. Kivethetné magából a már indokolatlanul használt, vagy az érzékeny monitorrendszer tükrében veszélyesnek bizonyuló vakcinákat. Szeretnénk elérni, hogy megváltozzon - a jelenlegi - szinte csak pozitív visszacsatolásokat elfogadó, a hiányosságok, szakmai kérdőjelek felett nagyvonalúan szemet hunyó mechanizmus.
Mindezek mellett – de semmiképpen sem mellékesen – érvényesülhetnének az alapvető emberi szabadságjogok, és megteremtődne ezen a területen is a másként gondolkodás szabadsága.
A független gondolkodás és cselekvés kereteinek megteremtésén dolgozunk, szakmai és jogi értelemben egyaránt. Semmiképpen sem arról van szó, hogy alapvetően ellenezzük az oltásokat, vagy bármelyik oltást, illetve hogy bárkit is lebeszélnénk egy vagy több oltásról. Csupán sokoldalú és független forrásokból származó adatok, gondolatok és tapasztalatok rendelkezésre bocsátásával differenciált, felelős döntéshez igyekszünk hozzásegíteni a hozzánk fordulókat, megteremtve egy szélesebb alapokon nyugvó és előítéletektől mentes, vélemény kialakításának alapjait.
Ízelítőül néhány kérdés, amely a világ orvosi és szülői közvéleményét – és bennünket is - foglalkoztat:
1. Mi történik a védőoltás hatására egyáltalán? Valóban olyan veszélytelenek az oltások? Hogyan súlyozzuk az egyes oltásoknál a tényezőket, melyek egy oltás mellett vagy ellen szólnak?
2. Melyek azok a hatások és mellékhatások, melyeknek a kutatók és az oltóanyagipar túl kevés figyelmet szentel? Van-e összefüggés az allergiák, az autoimmun, a hemato-onkológiai betegségek és az immunmanipuláció immunrendszert megváltoztató hatásai között hosszútávon? Mi a különbség az oltás által vagy az önerőből leküzdött gyermekbetegség között immunológiai szemszögből? Túlterhelhető-e a csecsemő immunrendszere, a korán és egyszerre beadott kombinált oltóanyagokkal?
3. Milyen a sokszori injekciózás traumatizáló hatása a gyermekek pszicho-szociális fejlődésére? Hogyan befolyásolja a félelem, a felelősségérzet és a bizalom mai világnézetünket? Egészséges-e még az egészségről és a betegségről alkotott képünk? Nem illúzió-e a teljes betegségmentesség? Milyen hosszútávú hatása lehet egy-egy betegség elfojtásának vagy végleges kiirtásának az emberi evolúciós egyensúlyának szempontjából?
4. Van-e értelme egy-egy gyermekbetegségnek? Vannak-e pozitív hatásai a gyermek fejlődésére nézve? Valóban olyan veszélyes a legtöbb fertőző gyemekbetegség, mint ahogyan a propaganda állítja?
5. Hogyan dönthetünk mégis félelemmentesen a betegség veszélyeinek és az oltások nem kívánatos és ismeretlen hatásainak kettősségében? Melyek a gyermekbetegségek áthelyeződésének veszélyei a védelem nélküli felnőttkorra? – és még lehetne tovább sorolni a nyitott kérdéseket.
Amennyiben az olvasó kielégítő válaszokkal bír a fenti kérdésekre – meglehet – feleslegesen fordítaná idejét a továbbiak áttanulmányozására. Amennyiben ez nem így van, kérjük, tartson velünk ebben a közös gondolkodásban. Ez az írás csupán „mag” kíván lenni. Olyan mag, amely a felelősségteljes és tiszta motivációjú gondolkodás talajára hullva, egy egészségesebb felnövekvő nemzedéket terem.
Tájékozódjon, kutasson Ön is, a lehető legtöbb forrásból, saját gyermekei vagy páciensei érdekében!
A védőoltásokról általában
Manapság szerte a világon ajánlott vagy kötelező védőoltások sorozatát kapják a gyermekek, olyan fertőző betegségekre, amelyeket veszélyesnek ítél az orvostudomány. Az oltások célja, hogy védve legyünk bizonyos fertőző betegségek ellen.
Miért ajánlanak, illetve tesznek kötelezővé védőoltásokat?
1. Mert az emberiség veszélyeztetve érzi magát a járványos fertőző betegségektől.
2. Mert azt akarják, hogy az egyes emberek védettek legyenek bizonyos fertőző betegségekkel szemben.
A védőoltások két fő csoportját különböztetjük meg: aktív oltás és passzív immunizálás.
Aktív oltásról akkor beszélünk, ha a betegség kórokozóját visszük be egészben vagy részben, legyengített vagy elölt formában. Ez kiváltja az immunválaszt, és ez által többé-kevésbé kielégítő védelmet ad. Hogy hatásuk meddig tart, azt egyénre szabottan elég nehéz előre meghatározni, általában néhány hónaptól több évig terjedő időszakkal számolhatunk. Az újraoltások, illetve a természetes fertőződések ún. „booster” hatásként megnövelhetik a védettség hatékonyságát és időtartamát.
A passzív immunizálás a védőoltás olyan formája, amikor a már megbetegedett vagy közvetlenül veszélyeztetett ember kap más emberek vagy állatok által termelt ellenanyagokat. Az oltás ilyen formában csak hetekre, de legfeljebb 2 hónapra nyújt védettséget, mivel az idegen ellenanyagot a szervezet lebontja.
Mivel az oltások nem akarják, és nem is tudják az ember egészségét erősíteni úgy, mint például a tengerparti vagy magaslati kúrák, illetve az egészséges táplálkozás, ezért az oltások értékét az alábbi szempontok alapján célszerű megvizsgálni:
Egyrészt: figyelembe kell venni a betegség veszélyességét. Ezen a betegség súlyos lefolyású vagy szövődményes formáinak gyakoriságát, illetve a súlyos szövődmények jellegét értjük. Fontos felmérni a járványszerű fellépés lehetőségét, valamint a megbetegedettek halálozási arányát is.
Másrészt: az előbbieket össze kell vetni az oltás előnyeivel, ami alatt a védettség időtartamát és hatékonyságát értjük. Figyelembe kell még vennünk az oltás okozta rövid és hosszú távú mellékhatásokat és egyéb nem kívánatos jelenségek összességét is, legalábbis azokat, amelyeket ezidáig már megismert az orvostudomány.
Az oltás tehát értékesnek számíthat, ha a szóban forgó betegség gyakran súlyos lefolyású vagy súlyos maradandó károsodásokat okozhat, az oltás nyújtotta védettség pedig jó hatékonyságú és hosszú időre szóló. Ebben az esetben, az oltási szövődmények és egyéb immunrendszeri áthangolódások veszélye is könnyebben vállalható.
Néhány szó az immunrendszerről
Az immunrendszer feladata: a kórokozó mikroorganizmusok elleni védelem, illetve a mutációval kórossá vált sejtek (pld. ráksejtek) felismerése és megsemmisítése.
Az immunrendszer működéséhez egy olyan felismerő rendszerre van szükség, amely azonosítja a saját sejteket és megkülönbözteti őket az idegen behatoló, vagy mutálódott részektől. A saját sejtek nem váltanak ki védekező immunválaszt, míg az idegennek minősített részek igen.
Az immunrendszer alapvetően két nagy részre osztható, egy általánosra (nem specifikusra) és egy specifikusra.
Az általános rész a mindennapi apróbb fertőzések, behatolások illetve egyéb veszélyek esetén véd bennünket. Ennek a rendszernek az elemei közé tartoznak az alábbiak:
a. a természetes védőgátak: a bőr, a nyálkahártyák, testnedvek (könny, gyomornedv, nyál) és az egyes szervek természetes baktériumflórája, amelynek a pusztulása könnyen az adott terület kórokozókkal való fertőződését jelenti
b. a falósejtek, melyek a kórokozókat bekebelezik és elpusztítják
c. a komplementrendszer egy olyan enzimzuhatag, amelynek egyes részei, de különösen a végtermékei sebezhetővé, átjárhatóvá teszik a behatoló kórokozók védőburkait, gyulladásos reakciókat indítanak be, aktivizálják a falósejteket és a specifikus immunrendszert. Ez a nem specifikus rész állandóan és észrevétlenül dolgozik, és legtöbbször tünet vagy betegség kialakulása nélkül bánik el az ellenségeivel. Amennyiben az általános rész nem birkózik meg egy különlegesen virulens vagy állandóan megjelenő kórokozóval, akkor aktivizálódik a specifikus immunrendszer.
A specifikus immunrendszer feladata: speciális ellenanyag kialakítása és termelése, az immunrendszer által idegennek minősített anyag ellen. A specifikus immunrendszer által termelt ellenanyag és a betolakodó kórokozó összekapcsolódik, és azt az immunrendszer többi részének a segítségével elpusztítja és kiüríti a szervezetből. A szervezet, miután találkozott egy kórokozóval, létrehoz egy memóriasejtet, melynek az a szerepe, hogy “emlékezzen” a termelt ellenanyagra, és ugyanazzal a kórokozóval találkozva rövid időn belül ellenanyag termelésére serkenti az immunrendszert. Ennek a hallatlanul bonyolult és részben még ismeretlen rendszernek mind az elégtelen, mind a túlműködése súlyosan veszélyezteti egészségünket.
A védőoltás hatásmechanizmusa tehát azon az elméleten alapszik, hogy ha a szervezet már találkozott egy kórokozó legyengített vagy elölt formájával, vagy annak mérgével (toxinjával), akkor a memóriasejtek által emlékezni fog a betolakodóra. Ebből következően úgy gondolták, ha az elölt vagy legyengített kórokozót vagy annak egy részét, esetleg a méreganyagát vagy egy géntöredékét juttatják be a szervezetbe, akkor azzal ugyanazt az eredményt érik el, mintha a specifikus immunrendszer valódi fertőzés során tanulta volna meg az immunválaszt.
A védőoltás tehát elméletileg úgy működik, hogy:
- Bejuttatják a szervezetbe az elkerülni kívánt betegség kórokozóinak bizonyos részeit, vagy magát a legyengített illetve elölt kórokozót.
- Az immunrendszer felismeri, mint testidegen anyagot, és kidolgozza a megfelelő ellenanyagot, sőt memóriasejtek segítségével rögzíti a gyártás módját.
- Tehát a legközelebbi valós fertőződés során a rendszer viszonylag rövid időn belül nagy mennyiségű ellenanyagot juttat a vérbe.
A gyakorlati megvalósítás során azonban a kutatók nem várt nehézségekbe ütköztek, és különös tapasztalatokra tettek szert az immunrendszerrel kapcsolatosan. Kezdetben a védőoltás megfelelő módon történő bejuttatása jelentett gondot. A bőrön és a természetes védőrendszereken (bőr, nyálkahártyák, stb.) keresztül bevitt védőoltások vagy nem váltottak ki megfelelő immunválaszt, vagy gyakran kiváltották magát az elkerülni kívánt betegséget, nem ritkán annak típusos formájában.
Ez természetesen függött az oltásban lévő kórokozó legyengítésének vagy elölésének módjától, illetve a bevitt anyagok mennyiségétől és minőségétől is. Az élő, legyengített kórokozók bejuttatását és a hatékony immunválasz létrejöttét eddig megfelelően csak egyetlen természetes úton bejuttatott oltásnál sikerült megoldani, ez pedig a gyermekbénulás elleni csepp, az ún. Sabin-csepp. A természetes úton beadott oltások csekély eredményességének oka az immunológusok szerint az, hogy a nyálkahártya immunitásának működését a mai napig sem ismerik kielégítően.
A védőoltás hatékonyságát befolyásoló egyéb tényezők:
- Az oltóanyagban beadott antigének (ezek váltják ki az immunválaszt) mennyisége és minősége.
- Az oltás beadásának módja: szájon át, karcolásokkal, injekcióval (ennek is több variációja létezik).
- A vakcinák minősége: ezzel – a szigorodó minőségi követelmények ellenére - időről időre előfordulnak komoly problémák. Hazánkban, a 80-as években, az egyik korábbi MMR oltóanyag az ún. „Leningrád-vakcina” okozott tömegesen súlyos mellékhatásokat és szövődményeket (az ügy máig sem került napvilágra), az idei év nyarán pedig az első DPT+IPV oltás, az ún. Tetracoq 0,5 vakcina minőségi problémáinak voltak hasonló következményei. Ezt az oltást hirtelen be is vonták, azonban a valós indokokat – ezidáig - sem a gyermekorvosokkal, sem a nyilvánossággal nem közölték.
- Az immunizálás időtényezői: az immunválasz az oltás beadása után átlagosan 8 nap alatt alakul ki, de ez lehet ennél lényegesen hosszabb idő is. Az újraoltások esetén ez az idő csupán 1-2 nap.
- Az adott szervezet immunválasz-készségének állapota: öröklött vagy szerzett immunhiányos állapotok, krónikus betegségek, immun-elnyomó szerek szedése, stb.
- A keringésben levő ellenanyagok jelenléte: pl. a szoptatásnál az anyai védőanyagok részben semlegesítik a vakcinával bejuttatott antigéneket.
- A szervezet aktuális immunállapota: lázas betegség, lábadozási időszak, lappangó betegségek, esetleges latens (rejtett) kórállapotok.
- A védőoltás által kialakított védettség – tudományosan még fel nem tárt okok miatt – a természetesen kiállt védettségnél alacsonyabb szintű, és az oltástól eltelt idő növekedtével fokozatosan gyengül. Tapasztalat az is, hogy az általánosan rossz immunállapotban lévő emberek, magas vér-ellenanyagszint ellenére is megbetegedhetnek a kórokozóktól.
A védőoltásokkal járó kockázatokról
Az oltás okozta potenciális károsodások eddig felismert, illetve jelenleg kutatott hatásmechanizmusai:
1.) Azonnali ún. anaphylaxiás reakció (szérumbetegség):
- Ma már rendkívül ritkán előforduló jelenség. A korszerű oltóanyagok elvétve okoznak ilyen reakciót, ezért leírásától eltekintenénk. Korábban azonban – főként, ha nem ismerték fel azonnal – gyakran vezetett súlyos, maradandó károsodáshoz, halálhoz.
2.) Fertőzések előidézése (felpasszálódással) illetve kioldással (trigger-effektus):
Egyes esetekben, ha az oltóanyagot gyengített, de élő vírusként adják (pl. Sabin-csepp), a legyengített vírus, a vadon élő (természetes fertőzéseket előidéző) vírushoz hasonlóan a széklettel ürül. Ebben az esetben további fertőzések alakulnak ki, amelyeknek előnyös hatása, hogy az így megfertőzöttek egy része ún. járulékos immunitásra tesz szert. Azonban ennek a folyamatnak az a veszélye, hogy az arra fogékony szervezetekben történő áthaladás során a vírus legéletképesebb egyedei szelektálódhatnak, és újra dominanciába kerülhetnek (ezt hívják felpasszálódásnak), és így visszanyerhetik a gyengítés előtti fertőzőképességüket. Ritka esetben betegséget okozhatnak a beoltott személyben, vagy a kiürített kórokozókkal a környezetükben élő meggyengült immunitással rendelkező személyek között.
Más esetekben a védőoltások beadásával az immunrendszer olyan mértékben megterhelődik, hogy ilyenkor könnyen léphetnek fel vagy váltódnak ki más betegségek. Ezeket nevezi a szakirodalom „provokált fertőzéseknek”, illetve „trigger-effektusnak”.
3.) Késői gén-károsodások miatt bekövetkező reakciók:
- Ez az egyik legnehezebben feltárható terület. Sok kutatás és ugyanennyi tudományos vita folyik e területen. Nincsenek egyértelmű bizonyítékok, sem pro, sem kontra. Ennek az írásnak sem célja, sem kompetenciája nincs arra nézve, hogy bármiféle állást foglaljon e vitákban. Fontos viszont, hogy az olvasó megismerhesse azokat a kérdéseket és potenciális lehetőségeket, amelyek a kutatókat is foglalkoztatják. Íme néhány a legismertebbek közül:
- A génkombináció okozta betegségek. Két idegen faj, sőt két eltérő fejlettségű faj között is létezik génszintű kommunikáció. Pl. baktérium-fürdőbe merített béka-izomszövetnél pár óra múlva kimutatható, hogy a még teljesen ép izomszövet génkódjába bejutottak a kórokozógéntöredékek. Nagyon nagy nagyítással megfigyelhető, amint az alacsonyabb és magasabb fejlettségű sejtek időnként kiválasztanak magukból géntöredékeket, illetve környezetükből felvesznek ilyeneket. Ez az egyébként természetes génetikai folyamat a fejlődést hivatott elősegíteni újabb és újabb mutációk kialakításának lehetőségével. Ezen elmélet szerint, az oltással bejuttatott kórokozó géntöredékek bizonyos esetekben ugyanilyen módon kombinálódnak a gazdaszervezet sejtjeivel. Ezek az ún. „alvóvírusokként” ezután évekig szunnyadhatnak tünet kiváltása nélkül. Bizonyos idő elteltével azonban – eddig ismeretlen okokból - egyes esetekben az immunrendszer felfigyel ezekre a „hibás” sejtekre és megtámadja azokat. Ilyenkor attól függően, hogy mely sejtekről van szó, az „önpusztítás” (autoimmun-reakció) különböző betegségeket eredményezhet, pl.:
- Szklerózis multiplex (SM) alakulhat ki, az agy egyes területein az idegeket szigetelő velős-hüvely „gén-szennyezettsége” és megtámadása esetén.
- Rheumatoid-arthritisz, az izületek érintettsége, I-es típusú cukorbetegség, a hasnyálmirigy inzulin-termelő szigetsejtjeinek megtámadottsága esetében.
- A csontbontó sejtek érintettsége esetében Paget-kór, amely egy súlyos, főként idősebb korban jelentkező csontrák-fajta. Ezek közül több esetben sikerült kimutatni megtámadott sejtekben oltóanyagból származó géntöredékeket.
4.) Az immunrendszer elállítódásából származó problémák:
- Ma úgy tűnik, a védőoltások legáltalánosabb hatása az immunrendszer áthangolódásában jelentkezik. A születést követő hónapokban-években az újszülött szervezete, egy ún. „beállítódási” folyamaton megy keresztül. Hozzászokik a világhoz, megtanulja az élet fenntartásának alapvető folyamatait. Ennek során állítódik be, pl. az emésztése, teljes belső kémiai egyensúlya, hormonrendszere és természetesen immunrendszere is. Pl. a magas koleszterin tartalmú anyatej hónapokon át történő kizárólagos fogyasztása beállítja a májban a későbbi alacsony koleszterin-termelést és magas koleszterin-ürítés képességét. Az első életév végére kifejlődik a kisgyermek vér-agy-gátja, biztosítva ezzel az agynak járó kiemelt védelmet. Ugyanígy a környezetből érkező kórokozó-mennyiség hatására állítódik be az immunrendszer reakcióképessége, ébersége is. Érthető, hogy pl. a civilizált világ kárpitozott gyermekszobáiban felnövő gyermek immunrendszere nem ugyanúgy hangolódik be, mint mondjuk a dzsungelben, legyek, moszkitók közt felnövő társáé.
- Az immunrendszer normális egyensúlyát két egymással ellentétesen működő sejtcsoport biztosítja. Az egyik serkenti, a másik nyugtatja annak reakcióit. Ezek aránya szabja majd meg az immunrendszer reakcióinak jellegét. A mai modern újszülött néhány naposan már nagyfokú immunterhelésnek van kitéve. Az első védőoltást Magyarországon az 5.-ik nap környékén kapják meg a kisbabák (BCG-oltás). Hogyan módosítja ez az immunrendszer beállítódását? Egy-egy fertőzés esetén, az immunrendszer teljes kapacitásának 5-8 %-át küldi harcba a szervezet a betolakodóval szemben. Életveszélyes fertőzések esetén ez az arány elérheti akár a 15 %-ot is. A védőoltást követően azonban - egyes vizsgálatok szerint - a szervezet immunrendszerének 30-70 %-át mobilizálja a bejuttatott kórokozó elleni harcra. Ebből sejthető, mekkora támadásként érzékeli az oltóanyagot a védekező-rendszer. A modern kisbabát tehát már élete első hetében erőteljes immunterhelés éri. Ezt később 1-2 havonta követ egy-egy újabb hasonló beavatkozás. Az immunrendszer tanulási időszakában adott ilyen jellegű és mértékű ingereknek, ki nem számítható hosszútávú hatásai vannak.
- Napjaink népbetegsége az allergia. Allergia a porra, pollenre, élelmiszerre - szinte bármire. Az allergiás betegek immunrendszerének közös jellemzője, hogy „nyugtató” aktivitású sejtjeik kisebb számban vannak, a „serkentő” hatású immun-sejtekkel szemben. A védőoltások kisgyermekkorban történő alkalmazása és az allergiás megbetegedések nagyfokú terjedése között sok kutató szoros összefüggéseket vél felfedezni. Magyarországon az elmúlt 3 évben megduplázódott az allergiás megbetegedések száma.
5.) Egyéb autoimmun és neurológiai komplikációk:
- Ezekben gyakorta még nem tisztázott a károsodás illetve a folyamat részletes mechanizmusa, de ide sorolhatók:
- Guillain Barré szindróma;
- lokális ideggyulladások;
- mozgáskoordinációs (ataxiás) zavarok;
- autizmus (az MMR oltással kapcsolatban);
- aszeptikus (nem fertőzés okozta) agyhártyagyulladás;
- agyi irritációra utaló, magas hangú, sivító sírás;
- rángógörcsös zavarok;
- megnövekedett trombózis készség (thrombocytopenia);
Fontos itt megjegyeznünk, hogy a fenti folyamatok nem kizárólag csak a védőoltások hatásaként léphetnek fel, azonban a rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy egy-egy védőoltáshoz kapcsolódóan - statisztikailag megfigyelhető módon - megnő bizonyos megbetegedések száma.
A kötelező védőoltásokról
A Tuberkulózis (BCG)
A megbetegedést leggyakrabban a Mycobaktérium tuberculosis, ritkábban más törzsek, mint pl. a Mycobaktérium bovis okozza. A kórokozó behatolásakor a szövetekben nem specifikus, gümőkóros gyulladás indul meg, az immunrendszer állapotától függően a betegség lokális marad (csak egy szervet érint), vagy több szervet is megtámad. A tbc terjedhet köpettel, vizelettel vagy egyéb váladék útján, függően a betegség lokalizációjától. Az emberek jó része élete folyamán keresztülmegy tuberculosisos fertőzésen, manifeszt (látható) betegség azonban csak körülbelül 10%-ban mutatkozik.
A betegség előfordulása az 50-es évektől a 80-as évekig folyamatos csökkenést mutatott. Az ezredfordulóhoz közeledve a tbc újból gyakoribbá vált, a teljes átoltottság ellenére is. A mai korszerű gyógyszerekkel, jó ápolási és higiénés viszonyok mellett azonban jól gyógyítható a kór.
A tuberkulózis elleni oltóanyagot a gümőkóros megbetegedések megelőzésére dolgozták ki. Az oltás élő, legyengített kórokozókat tartalmaz, az élet első heteiben adják (0-6 hét). A hivatalos szakirodalom által a legbizonytalanabb hatásúnak tartott vakcina. A védőhatása sem vérvizsgálattal, sem statisztikailag nem bizonyítható. A legújabb kutatások szerint nem nyújt védelmet a fertőződés és a néha súlyos lefolyású betegség ellen, mint ahogyan azt korábban hangoztatták. A betegség visszaszorításában nem játszott lényeges szerepet. Ebből a szempontból sokkal fontosabb:
- a betegség korai felismerése, kezelése és szemmel tartása,
- a betegek kisgyermekektől, valamint a meggyengült immunrendszerrel rendelkezőktől való elkülönítése,
- a tehénállomány védelme, és a tej pasztörizálása, ha nem bizonyosan tbc mentes istállóból származik.
A TBC elleni világprogramok is, - az oltással ellentétben – az itt felsorolt prevenciós módszerekre helyezik a fő hangsúlyt. Világszerte a tuberkulózis baktérium új fajtái (szerotípusai) vannak terjedőben, amelyek ellen ez az oltás amúgy sem tudna védettséget biztosítani. A vakcina beadása ellenben nem megalapozott biztonságérzetet adhat, csökkentve a korai felismerés lehetőségét, ami viszont fontos feltétele a sikeres terápiának és a szövődménymentes gyógyulásnak. Mindezek mellett a betegség diagnosztizálását is megnehezíti.
Az oltott személyeknél előforduló leggyakoribb mellékhatások: oltási fekély, amely sokszor 4 hónapon túl gyógyul. A hónalji nyirokcsomó-tályog az oltott újszülöttek 0,7 %-nál fordul elő, ennek igen gyakran sebészi úton történik az eltávolítása. Immunhiányos betegségekben gyakran életveszélyes állapotot hozhat létre a BCG oltás. Az oltás egyéb mellékhatásai lehetnek: bőr tbc, sokízületi gyulladás (rheumatoid arthritis), ekcéma és a szem különböző tuberkulotikus megbetegedései.
Ezt az oltást manapság a fejlődő országok és a volt szocialista országok kivételével szinte sehol sem tartják az oltási rendszerben. Több fejlett állam soha nem alkalmazta a BCG oltást (pld. Egyesült Államok), ennek ellenére ezen országok TBC statisztikája hasonlóan, vagy esetleg még jobban alakult, mint az oltást alkalmazó országokban. Ez arra enged következtetni, hogy más körülmények fontosabb szerepet játszanak a megbetegedés terjedésében és visszavonulásában.
A diftéria (torokgyík)
A Kelet-Európából (FÁK-országok) és Ázsiából jelentett kisebb diftéria járványokat - amely 60-80 %-ban felnőtteket érintett – napjainkra úgy tűnik sikerült megfékezni. Figyelemre méltó, hogy sehol Európában, és hazánkban sem nőtt meg ezalatt az idő alatt a bejelentett megbetegedések száma, annak ellenére, hogy a WHO legfrissebb adatai szerint, a világ felnőtt lakosságának legnagyobb része nem rendelkezik a diftéria ellen megfelelő ellenanyagszinttel.
A betegség kórokozója a Corynebacterium diphtheriae baktérium, mely az általa termelt exotoxinnal (a baktérium által termelt erős méreg), okoz fibrines gyulladást elsősorban a légutak nyálkahártyáin. Ez a méreg megtámadhatja a gégét, mely fulladásos halálhoz vezethet, szívizom érintettsége esetén keringési elégtelenséget okozhat. Bár a megbetegedések esélye a civilizált országokban minimális, még mindig a súlyos gyermekbetegségek közé tartozik. A megbetegedettek közötti halálozási arány hozzávetőlegesen 5 %. A hatékony terápia szempontjából fontos a korai felismerés. A természetes úton való fertőződés teljes körű és életre szóló immunitást eredményez.
Az oltóanyag, a baktérium méreganyagát tartalmazza hatástalanított formában: ún. toxoidként. A toxoid a szervezetben aktív immunitást hoz létre, mely a fertőzés helyén lévő méreganyagot közömbösíti, és ez által védi a szervezet többi sejtjét, szerveit. Magyarországon a gyermekeket 11 éves korukig 5 alkalommal oltják be. Az oltást a tetanusz és szamárköhögés elleni oltóanyaggal együtt (DPT) adják. Az oltás körülbelül öt évig ad védettséget, ezért fel szokták frissíteni. A hatodik és még egyszer a tizenegyedik életév körül beadott oltóanyag mennyiségét – a rosszabb elviselhetőség miatt – a kisgyermekkori adag 1/10-ére kell csökkenteni (D helyett d). Az aktív immunizáltak védettségi aránya jónak mondható, bár éppen a közelmúlt „FÁK” járványaiban előfordultak az oltottak között is megbetegedések.
Az oltást követően a gyermek belázasodhat, helyi reakcióként az oltás helye kissé bedagadhat (különösen, ha az oltóanyag visszafolyik az izomzatból a bőr alá), szövődményes esetben tályog keletkezhet. Az allergiás reakció kiváltásában az oltás mindhárom komponense szerepet játszhat, azonban feltehetőleg a legtöbb problémát a szamárköhögés komponens okozza. Az allergiás szövődmények lehetnek: helyi pír, lázas reakció, kiütés vagy izületi duzzanat. A passzív oltóanyag nehezen, egyes helyeken már egyáltalán nem hozzáférhető.
A Pertussis (szamárköhögés)
A szamárköhögés cseppfertőzés útján terjedő gyermekbetegség, melyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Lappangási ideje kb. 7-14 nap, cseppfertőzéssel terjed és igen fertőzőképes. A betegséget a jellegzetes köhögésről lehet felismerni, majd a köpetből kitenyésztett kórokozó alapján diagnosztizálni. A köhögés rohamokban jelentkezik, gyakran rossz előérzet, szorongás, mellkasi szorítás előzi meg. A köhögés egymást követő köhögési rohamokból áll, ami köpetürítéssel vagy hányással végződik. A betegség körülbelül 6 hétig lappang, 6 hétig tart, és a lábadozási időszak is nagyjából 6 hét. Legfőképpen a 0-6 hónapos korosztálynál veszélyes lefolyású. Az első két hétben elkezdett antibiotikum kúra segíthet a fertőző időszak lerövidítésében. Egy éves kor felett helyes kezelés, ápolás esetén igen ritka a szövődmény (tüdőgyulladás, tüdőtágulat). A betegség természetes átvészelése életre szóló immunitást hagy hátra.
A huszadik század húszas évei óta létezik a szamárköhögés ellen az egész elölt kórokozóval történő védőoltás, és néhány éve van már egy olyan oltóanyag, mely csupán 2-4 antigént tartalmaz. Az aktív védőoltás a DPT (DiPerTe) része. Az egész baktériumot tartalmazó teljessejt oltással szemben felmerült a gyanú, hogy az oltás a szervezetben súlyos, néha halálos kimenetelű szövődményeket okoz, agyi, idegrendszeri károsodások és epilepszia formájában. Különböző tudományos vizsgálatok cáfolni látszanak a fenti állításokat, de számos szakember szerint az oltás befolyásolja bizonyos idegrendszeri betegségek előfordulását és lefolyását. A közvetlen és súlyos reakciók közé tartozik:
- a 39 c° feletti hosszabb ideig tartó lázas állapot;
- csillapíthatatlan, magas-(fej)hangú sírás, (agyhártya érintettségére utal);
- az oltott végtag mozgászavarai, időszakos bénulása;
- ébreszthetetlenséget okozó, alacsony vérnyomásos (hypotóniás hyporesponzív) állapot;
- tarkómerevség (szintén agyhártyagyulladásra utaló tünet);
- görcsök, görcsrohamok, lázgörcs.
Az új, biztonságosabbnak tartott „acellularis” vakcina, a baktérium csak azon részeit tartalmazza, melyek a specifikus immunválasz kiváltásáért felelősek. Nem tartalmazza azokat a komponenseket, melyek – a kutatók szerint - felelősek a súlyos szövődmények kialakulásáért. Az acelluláris vakcinát csak a 80-as években fejlesztették ki. A fejlett országok legnagyobb része ekkorra már bevonta a nálunk jelenleg is használt teljessejt oltóanyagot, mivel e vakcina mellékhatásairól komoly szakmai viták folytak a nyilvánosság előtt. Az újonnan forgalomba került acellularis oltóanyagról, esetleges hosszútávú mellékhatásairól még viszonylag kevés adat áll rendelkezésre egy mértékadó összegzéshez.
A korábbi szamárköhögés elleni aktív védőoltással kapcsolatos tapasztalatok alapján a jelentős mellékhatások miatt az oltóanyag mennyiségével óvatosan kellett bánni. A három hónapos korban elkezdett, és 4-6 hetes időközönként összesen háromszor megismételt oltás egy bizonyos védelmet nyújt. A későbbi, fél vagy egy év múlva adott frissítő injekcióval együtt aztán általában több évig tartó védelmet sikerül biztosítani. Meglehetősen sok példa van azonban arra is, hogy három vagy négy oltás után is megkapható a szamárköhögés.
Tulajdonképpen csak a koraszülöttek és a hat hónapnál fiatalabb csecsemők szorulnak fokozott védelemre. Az ő védelmük, mint a fent leírtakból látható, oltással nem biztosítható. Azt tehetjük, hogy csökkentjük a beteg testvérektől való megfertőződés veszélyét. Valójában a gyerekkori szamárköhögéses megbetegedések száma jelentősen csökken ott, ahol a lakosság nagy része oltott. Ám az oltási stratégiának vannak gyenge pontjai is, hiszen nem lehet vele teljesen kiirtani a betegséget. Minél több embert oltanak be, annál nagyobb veszélyt jelentenek a felnőttek - mint fertőző források - az újszülöttek és kiscsecsemők számára. Sok felnőtt nem is tudja, hogy hetek óta tartó makacs köhögése, szamárköhögés.
Az oltás megítélésében segítséget nyújthat még a következő szembeállítás. Nagy-Britanniában a lakosság teljes beoltása és a szamárköhögés visszaszorítása után, mellékhatásai miatt jó néhány évre megszüntették a védőoltást. Néhány évre rá nagy járvány tört ki, súlyos lefolyású esetekkel. Ezzel szemben Németországban soha nem volt olyan teljes körű a lakosság átoltottsága. A megbetegedések száma az oltás megszüntetése után sem növekedett jelentősen. A halálozási arány sem növekedett (általában évente tíznél kevesebben haltak meg a régi Nyugat-Németországban). Tehát annak okát, hogy a halálozási arány a harmincas években még viszonylag magas volt és a világháború után lecsökkent, nem az oltások hiányában, illetve kötelezővé tételében kell keresnünk. Ezt alátámasztják a magyarországi statisztikák is, mivel az oltás 1954-es bevezetését jóval megelőzte a betegségek számának jelentős csökkenése, beleértve a halálozásokat. Tény, hogy mára sikerült a betegséget megszüntetni a gyermekek között, viszont ezzel felszorult, a védettség nélküli felnőttkorra. A tapasztalatok szerint a megbetegedett kiscsecsemők esetében sokat segít, ha az anyjuk együtt lehet velük a kórházban.
Az oltás fontos lehet bizonyos fajta tüdő- és szívbetegségek esetében, vagy rossz szociális körülmények között élők számára, tömegszállásokon, menekülttáborokban, különösen ott, ahol sok gyermek is él. Ekcémára vagy asztmára való öröklődő hajlam esetében azonban meggondolandó. A fejlett országokban a pertussis ellen az „acelluláris” vakcinával oltanak. A fejlődő országokban és a volt szocialista országokban (így Magyarországon is) még az olcsóbb, ám veszélyesebb „w” szérumot adják Az elsőt 3 hónaposan kapják, majd ezt követően még 4-szer 6 éves korukig – a „w” szérumot.
A Tetanusz (merevgörcs)
A tetanusz kórokozója a Clostridium tetani nevű baktérium, mely az általa termelt exotoxinnal okoz tüneteket. A baktérium oxigénszegény környezetben szaporodik, talajban, porban, rothadó részekben (trágya) található. A fertőződés során a baktérium bejut a roncsolt, szennyezett sebbe és szaporodásnak indul. Helyi reakciót általában nem okoz, de mérge felszívódva az idegrendszert károsítja, ami súlyos, fájdalmas izomgörcsökben nyilvánul meg. A gyengítetlen betegség az egyik legsúlyosabb ismert fertőzés, melynek során körülbelül a betegek egyharmada-fele még ma is meghal. Mindazonáltal a tetanusfertőzés előfordulása nem olyan gyakori, mint az a köztudatban él. Veszélyesek: a mély, szúrt sebek (amelyek nem véreznek), az égési sérülések, a rothadó anyaggal szennyezett sebek, a nagy felületű, erősen szennyezett sebek, de veszélytelenek a kisebb, felületes, jól vérző vágások, horzsolások. Fontos tudni, hogy az átélt tetanusfertőzés nem hagy életre szóló immunitást.
Még az oltásokkal kapcsolatban tartózkodó szülők is beoltatják gyermeküket egy átvészelt tetanusz fertőzés után. Civilizált körülmények között mindazonáltal nagyon-nagyon kicsi az esélye annak, hogy a gyerekek egyéves koruk előtt megfertőződjenek.
Az oltás bevezetése előtt (1953-ban, Magyarországon) merevgörcsben évente 280-400 fő/év volt a halálozási ráta. Figyelembe véve, hogy ebben az időszakban a kórházi, ápolási körülmények miatt a betegség 89-91 %-ban volt halálos, ez évente 400-500 fertőződést jelentett. A tetanus vakcina az egyik leghatékonyabb és viszonylag veszélytelennek látszó szérum. Az oltás során a baktérium által termelt méreg gyengített változatát adják be, mellyel specifikus immunitás érhető el. Magyarországon egy éves koráig 3-szor, hat éves koráig 5 alkalommal kapja meg az oltást a gyermek. Kimutatták, hogy a helyesen elvégzett (kisgyermekkorban adott 3 oltás) tetanusz elleni immunizáló hatása legalább 10-12 év.
Mellékhatásként megemlítendő az oltás helyén kialakult duzzanat, pír és kelés, valamint az ismételt oltások utáni allergiás reakciók. A túlérzékenységi reakciók lehetnek: láz, hasi- és izületi fájdalmak, gyengeség és kimerültség jelentkezhet. A hosszú távú mellékhatásokat nem ismerjük, de úgy tűnik, hogy a létező oltások közül a legártalmatlanabb. Lehetőség van oltatlan sérültek esetében passzív immunizálásra is, amikor a beteget „kész” humán ellenanyaggal védik a baktériumok által megtermelt toxinoktól, a betegség kialakulásától.
A járványos gyermekbénulás (poliomyelitis)
A járványos gyermekbénulás a civilizált országokban, az elmúlt 30 évben propagált védőoltások által úgymond teljesen kihalt. Vírusbetegség, – a fertőzések 2-8%-ában alakul ki betegség. Enyhe influenzaszerű tüneteket okoz, majd életreszóló védettséget hagy hátra. Legsúlyosabb formájában - megtámadva az idegrendszert - az érintett terület izmainak bénulását okozhatja. A vírus a szájon és az orron át jut be a szervezetbe, a bélrendszerben szaporodik és a széklettel ürül (higiénia!). Az esetek nagy részében a betegség tünetei enyhék: nátha, láz, torok-, fej- és hasfájás. A legtöbb ember régen észrevétlenül immunizálódott. A rendkívül ritkán előforduló bénulásos (paralitikus) poliofertőzés is hasonlóan kezdődik, majd néhány napos javulást követően a panaszok súlyosabb formában visszatérnek, izomfájdalmakkal társulva. Ezt követheti a végtagok, ritkán a légzőizmok bénulása. Néhány napos vagy hetes időszak után az izomerő kezd visszatérni. Szövődménymentes esetben legkésőbb 18 hónap alatt. A másfél éven túl is fennálló bénulás maradványtünetnek minősül, mely már állandósultnak tekinthető. A bénulásos formában kialakult betegség halálozási aránya 5-10%, a halált a légzőizmok bénulása okozza. A betegségnek nincs a hagyományos orvoslásban hatékony, specifikus kezelése. Hazánkban az 50-es évek közepe-vége felé nagy járványokat okozott, halálos eseteket és bénulásokat is hátrahagyva.
Két fajta oltóanyag létezik: az egyik az elölt kórokozókból álló IPV, azaz Salk-vakcina, a másik a nálunk használt élő, legyengített vírusokat tartalmazó OPV (Sabin-csepp). Mindkét oltóanyag tartalmazza a kórokozó három, egymástól különböző típusát. Az IPV elölt vírusokat tartalmazó klasszikus oltás, melyet injekcióval juttatnak a keringésbe. Hatását a véráramban az ellenanyag termelés útján fejti | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
