Amerikai kutatók új eredményei szerint az autista gyermekek azért kerülik a közvetlen szemkontaktust, mert még az ismerõs arcok látványa is kellemetlen ingert jelent a számukra. Ez az amygdala nevû agyterület túlzott aktivitásával magyarázható. Amerikai kutatók szerint egy "arcfelismerõ" agyi központ fokozott aktivitása felelõs azért, hogy sokkal könnyebben ismerjük fel és különböztetjük meg a saját rasszunkhoz tartozó arcokat.
Az autizmus az empatikus képesség csökkenésével járó, az agy egyes részeinek mûködését érintõ rendellenesség, amelynek foka a fogyatékosságtól az enyhe szociális készségzavarig terjedhet. Az autisták számára alapvetõ nehézséget jelent a saját és mások gondolatainak, szándékainak, vágyainak, érzelmeinek felismerése és viselkedésének értelmezése, így reakcióikat sem képesek a másik ember igényeihez igazítani. Ebben az esetben kifejezetten a társas funkciókért felelõs agyterületek rendellenes mûködésérõl van szó, amelynek az egyik legjellemzõbb tünete, hogy az autista gyermekek kerülik a közvetlen szemkontaktus kialakítását. A szemkontaktus kialakításának képessége a többi társas készség egyik alapja, amire egészséges kisbabák már igen fiatalon is képesek - ez arra utal, hogy veleszületett készségrõl van szó.
Arcfelismerési tesztek
A kutatók a szemmozgások és az agymûködés közötti kapcsolatot ún. mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (MRI) próbálták felderíteni. Ez a technika lehetõvé teszi, hogy megfigyeljék az egyes agyterületek aktivitását az agy mûködése közben. Kim Dalton és munkatársai (Wisconsin-Madison Egyetem) kétféle kísérletet végeztek egészséges, illetve autista gyermekekkel. Mindkét kísérletben arcképeket mutattak a gyermekeknek, miközben mérték agyi aktivitásukat. Az elsõ esetben a fényképeken látható arcok között voltak olyanok, amelyek valamilyen érzelmet fejeztek ki, illetve olyanok is, amelyekrõl semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. A gyermekeknek el kellett dönteniük, hogy érzelemmentes vagy érzelmet kifejezõ arcot látnak-e, és ezt a megfelelõ gomb megnyomásával kellett jelezniük. A kutatók eközben folyamatosan figyelték, hogy a gyermekek a fényképen látható arcnak mely részleteit nézték, és azt is, hogy mennyi ideig.
Az egészséges gyermekek az arckifejezések azonosításában nagyságrendekkel jobban teljesítettek, mint autista társaik. A második vizsgálatban ismerõs, illetve idegen személyek arcának fényképeit mutatták ugyanennek a két csoportnak. Ismét követték a gyermekek szemmozgását, közben pedig mérték, hogy mely agyterületek mutatnak aktivitást. Az eredmény ugyanaz volt, mint az elsõ esetben, vagyis az egészséges gyermekek jóval több arcról állapították meg helyesen, hogy ismerõs-e vagy idegen.
Az amygdala túlzott aktivitása
Az autista gyermekeknél az érzelmek kifejezését szabályozó agyterület, az ún. amygdala rendkívüli aktivitását figyelték meg azokban az esetekben, amikor egy számukra ismerõs arcot kellett közvetlenül nézniük. Az arcfelismerésben fontos szerepet játszó agyi központ (fusiform face area, FFA) viszont a szemkontaktus kerülése miatt kevésbé volt aktív, mint az egészséges gyermekeknél. "Ez az elsõ olyan tanulmány, amely közvetlenül vizsgálta, hogy az autista gyermekeknél az arcfelismerés mely agyterületek mûködésével áll kapcsolatban" - mondta Dalton, a kutatás vezetõje.
A vizsgálat cáfolja azt az eddig általános vélekedést, miszerint az autista gyermekeknél az arcfelismerõ központ rendellenes mûködése az oka, hogy nehezen vagy egyáltalán nem képesek értelmezni az arckifejezések által közvetített érzelmeket. Inkább arról lehet szó, hogy az arcfelismerõ terület alapvetõen náluk is normálisan mûködne, de az amygdala túlmûködése miatt a gyermekek mégis gyengén teljesítenek az arcfelismerési feladatokban. Az amygdala túlzott aktivitása okozhatja, hogy a gyermekek inkább félrekapják tekintetüket ahelyett, hogy szemkontaktust alakítanának ki. "A kutatók már régóta sejtik, hogy az amygdala valamilyen módon szerepet játszhat az autizmus kialakulásában, de ez az elsõ olyan tanulmány, amely kísérleti eredményekkel is képes alátámasztani ezt a feltevést" - mondja Richard Davidson, a tanulmány társszerzõje.
A kutatók szerint a további eredmények alapján kidolgozható lesz egy olyan terápiás módszer, amely megtanítaná a gyermekeket a szemkontaktus felvételére. A különféle gyakorlatokat ki lehetne értékelni abból a szempontból, hogy mennyire segítik a szemkontaktus kialakítását, és hogy elõidéznek-e valamilyen pozitív változást az agy fejlõdésében. Mivel az autizmus kialakulásában a genetikai hajlam is szerepet játszik, ezért érdemes lenne megvizsgálni az amygdalák hiperaktivitásának genetikai hátterét is. Ha kiderülne, hogy az amygdala fokozott aktivitása már kezdettõl fogva jelen van, esetleg terápiás beavatkozás is lehetõvé válna, még a korai idõszakban.